Frissítve:

Szalai Antal cigányzenekara lépett fel a BFMK-ban

Szalai Antal cigányzenekara lépett fel a BFMK-ban
Minden hónap utolsó vasárnapja a magyar nótáé és az operetté a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban, így virágvasárnap is felcsendült a muzsika Hódmezővásárhelyen.

Délután négy órától az ország egyik leghíresebb cigányprímása, a fél évszázados zenei jubileumát ünneplő Szalai Antal és népi zenekara adott koncertet a BFMK közönségének. Szalai Antal cigányzenekara önálló műsoraival a magyar népzene hagyományainak értő ápolója, a népművészetből táplálkozó romantikus muzsika, s avatott feldolgozások népszerűsítője. A zenekar, mint az ország egyik leghíresebb együttese gyakori szereplője a Magyar Televízió és rádió népzenei és cigányzenei műsorainak, számos európai televíziós társaság műsoraiban működik közre. A Liszt-díjas prímás vezetésével a világ 64 országában jártak az Egyesült Államoktól Kínáig, Japántól Indiáig és önálló koncerten léptek fel – a magyar népi zenekarok közül elsőként – a Sydney Operában.

hiba beküldése



További hírek a Hódmezővásárhely kategóriából
KÖZMEGHALLGATÁS
Tisztelt Hódmezővásárhelyi Polgárok! tovább »
NEM SOK HIÁNYZOTT A DÖNTŐBE JUTÁSHOZ
Kedden este 18.00 órai kezdéssel a Bonyhád otthonában léptek volna pályára Vásárhelyi Kosársuli játékosai. tovább »
Honvédtiszt jelöltek Hódmezővásárhelyen
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és a Honvédelmi Minisztérium Miniszteri Kabinet főnöke látogatást tett [...] tovább »
Jó játékkal, szép győzelmekkel búcsúzott az évtől a HLKC
Az őszi szezon zárófordulójában a péntekre előrehozott mérkőzésen Szeghalomra látogatott az NBII Dél-Kelet [...] tovább »
Családi események Hódmezővásárhelyen
A Családi események keretében minden hét elején az elmúlt héten született gyermekekről, a [...] tovább »
KÖNNYEDÉN GYŐZTEK CSORVÁSIÉK
A vártnál jóval könnyebb győzelmet aratott az Eger ellen a Vásárhelyi Kosársuli. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A rali Eb-n indul a négyszeres abszolút magyar bajnok Kazár Miklós
Budapest - Versenyautót vált és a rali Európa-bajnokságon áll rajthoz az idei szezonban a korábban négy [...] tovább »
Australian Open – Babos kikapott a második fordulóban
Budapest/Melbourne - Babos Tímea három szettben kikapott szerdán a spanyol Carla Suarez Navarrótól, így egyesben a [...] tovább »
Férfi kézilabda Eb – Jamali és Vilovski kikerült a magyar keretből
Perlak - Két tapasztalt kézilabdázó, Jamali Iman és Vilovski Uros kikerült a magyar férfiválogatott keretéből [...] tovább »
MKKSZ – Makrai Csaba követi Dónusz Évát az utánpótlás kapitányi poszton
Budapest - Az egy év után saját kérésére távozó Dónusz Éva helyett a több ifjúsági világbajnokot kinevelt [...] tovább »
Egy cél van Tállyán: a bennmaradás
Tállya - A Tállya KSE csapata is belevágott a téli felkészülésbe, egy szlovák játékos már érkezett. tovább »
Kiütéses győzelmet arattak a Kazincbarcikai Ördögök
Kazincbarcika - A férfi futsal NB II Keleti csoportjában a Gödöllőt fogadta a Kazincbarcikai Ördögök csapata a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása