Szasza 55 életműkoncert május 10-én a Barba Negra Trackben

Budapest – Az 55 születésnapját ünneplő rockénekes, Szendrey Zsolt Károly “Szasza” életműkoncertjét rendezik meg május 10-én a fővárosi Barba Negra Trackben. “Nyolc-kilenc zenekarban játszottam összesen, közülük öt jelenleg is működik.

Mintegy háromszáz számunk van, tudunk miből választani a koncertre” – mondta Szasza az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti műsorában.

A május 10-i esten négy csapat, a Zorall, a Sex Action, az Action és a Love lép színpadra, valamint vendégeik. Az énekes kitért arra, hogy a Zorallal minden évben vannak kiemelt koncertjeik, ezek közé tartozik a farsangi fellépés, valamint a májusi nagykoncert is.

Mint elhangzott, Szasza 1982 óta zenél, jelenlegi főzenekara, a Zorall 2002 óta létezik. Lévai-Hangyássy László producer, a Zorall basszusgitárosa elmondta, hogy a repertoárt folyamatosan változtatják, mindig az aktuális helyzetnek és helyszínnek megfelelően. Hozzátette: legutóbb egy négynapos erdélyi miniturnén is ez volt a helyzet.

További terveik kapcsán Szasza elmondta, hogy tizenkettedik éve rendezik meg a Zorall Sörolimpiát augusztusban Alsóörsön. A négynapos rendezvényen tavaly tízezren voltak, és a Zorall mellett olyan fellépők vannak, mint a Tankcsapda vagy a Beatrice. Júniusban Velencén lesz egy Metál Pedál című eseményük is Velencén, amikor egy biciklis tókerülést követi az esti Zorall-koncert.

-MTI-



.
SZUPERINFO.HU