2018.04.3 18:04; Frissítve: 2018.04.3 18:04


Európa Tanács: egyre nagyobb problémát jelent a modern kori rabszolgaság Európában

Illusztráció Illusztráció - © Forrás: Meshmag
Brüsszel, Strasbourg – Egyre nagyobb problémát jelent a munkára kényszerítés Európában, a kontinens több országában is ez vette át a szexuális kizsákmányolás helyét az emberkereskedelem leggyakoribb formájaként – derült ki az Európa Tanács (ET) emberkereskedelem elleni szakértői csoportjának (GRETA) kedden közzétett jelentéséből.
hiba beküldése

“Vizsgálatunk azt mutatja, hogy Európában nő az emberkereskedők áldozatainak száma, akiket borzalmas körülmények között dolgoztatnak” – emelték ki a tavalyi évre vonatkozó értékelésben.

A munkaerő kizsákmányolása Belgiumban, Cipruson, Georgiában, Nagy-Britanniában, Portugáliában és Szerbiában is az “emberkereskedelem elsődleges formájává” lépett elő, de a növekvő trend minden egyes vizsgált államban megfigyelhető.

A jelentés szerint az azonosított áldozatok többsége férfi, noha nők és gyerekek is érintettek, a bevándorlók pedig különösképpen ki vannak téve a kizsákmányolás veszélyének.

A férfiakat elsősorban a mezőgazdaságban, az építőiparban és a halászatban dolgoztatják, a nők pedig leggyakrabban háztartási és gondozási feladatokat látnak el. Utóbbiak közül sokakat egyszerre munkacélú és szexuális kizsákmányolásnak is áldozatai.

Mint írták, keveseket ítélnek el emberkereskedelem miatt, a hivatalos adatokat pedig rendszerint alábecsülik, így nem adnak megfelelő képet a probléma valós mélységéről.

“Az áldozatok gyakorta vonakodnak a hatóságokhoz fordulni, mivel félnek a kitoloncolástól vagy a bűnözői hálózatok bosszújától. Nagyon ritkák az elkövetők elleni vádemelések és ítéletek” – hangsúlyozta Siobhán Mullally, a GRETA elnöke.

Elmondta, hogy több ország már eddig is fontos intézkedéseket hozott meg ezen a téren, számos másikban azonban még jelentős reformokra lenne szükség. Hozzátette, a visszaélések felszámolása érdekében a hatóságoknak szorosan együtt kell működniük a civil szervezetekkel, a szakszervezetekkel és a magánszektorral.

– MTI –



További hírek a Utazás kategóriából
Adria új turisztikai ékköve
Albánia - Albánia természeti szépségei, tengerpartja és hegyei változatos látnivalókat, programokat kínálnak. tovább »
Vinyétől Káptalantótiig túrázhatnak
Budapest - Új útvonalon rendezik Magyarország legnagyobb szervezett vándortúráját. tovább »
Szállodaszövetség: Magyarország kezdi elfoglalni a helyét a turisztikai piacon
Budapest - Budapest és Magyarország egyre népszerűbb úti cél, most kezdi elfoglalni azt a helyét a [...] tovább »
Turisztikai Ügynökség: februárban újabb rekordot ért el a turizmus
Budapest - Februárban ismét rekordot ért el az idegenforgalom Magyarországon, megint a belföldi turizmus volt a fő [...] tovább »
A Lufthansa nyitotta a chartergépes szezont Sármelléken
Sármellék - A Lufthansa Frankfurtból érkező idei első járata nyitotta meg szombaton a chartergépes szezont a [...] tovább »
Beindult és egyre magasabbra lövell a Bükk karsztforrása
Miskolc - A csapadékos tél és a lassú olvadás miatt már várható volt, hogy 2018 tavaszán is működésbe [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVSE: az ötödik hely is meglehet
Debrecen - Szőke Szabolcs elmondta, mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy minél előrébb végezzenek. tovább »
Cristian Ugalde Veszprémből Hannoverbe igazol
Budapest/Veszprém - Hat év után távozik Cristian Ugalde a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatától. tovább »
Soling Eb – Nyolc ország 22 csapata Alsóörsön
Alsóörs - Nyolc ország 22 csapata indul a jövő kedden kezdődő vitorlázó Soling Európa-bajnokságon, amelynek [...] tovább »
Férfi vízilabda ob I – Szolnok-Eger párharc már az elődöntőben
Budapest - Az elmúlt öt évben csak a fináléban csaptak össze, most azonban már az elődöntőben találkozik [...] tovább »
Ombudsman: kockázatos a kiskorúaknál a vízi sportok edzésein használt hypoxiás módszer
Budapest - Az ombudsman szerint fokozott kockázatot jelent a 15 évesnél fiatalabb sportolókra a vízi sportok [...] tovább »
Aluinvent-DVTK: Pénteken is játszanának
Miskolc - A kérdés az, hogy eldől-e az 5. hely sorsa, vagy még lesz egy miskolci mérkőzés a Cegléd ellen. tovább »
Még több kategóriábol »

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása