Frissítve:

Szegedre visz kiállításokat a hódmezővásárhelyi Emlékpont

Szegedre visz kiállításokat a hódmezővásárhelyi Emlékpont
A tudós és államférfi Bibó István kiállításának megnyitójával vette kezdetét az a szakmai együttműködés, melyet a Dugonics András Piarista Gimnáziummal kötött az Emlékpont. A vásárhelyi közgyűjtemény közreműködésével bemutatott tárlatot Blazovich Péter nyitotta meg január 23-án, szerdán reggel a szegedi középiskolában.

hiba beküldése

A két intézmény már évek óta kapcsolatban áll egymással: a szegedi gimnázium diákjai rendszeresen ellátogatnak a kommunizmus évtizedeit bemutató múzeumba, illetve az Emlékpont történészei is részt szoktak venni a piaristák által szervezett történelmi rendezvényeken. A mostani szerződéskötés ennek egy intézményesített továbbgondolása mondta el Blazovich Péter, az Emlékpont vezetője. Papp Attila, a piarista gimnázium igazgatója azt várja a közös programoktól, hogy tanulóik érdeklődését jobban felkeltsék a huszadik század második felének történései iránt. Ez azért különösen fontos, mert a mai középiskolások nem éltek a Kádár-korszak idején, így nincs semmilyen tapasztalatuk arról az időszakról.

 

Az együttműködés keretében a vásárhelyi közgyűjtemény rendszeresen vándoroltat kiállításokat a jövőben Szegedre; ennek első állomásaként Bibó István születésének századik évfordulójára készült tablókiállítás nyílt a piarista gimnáziumban. Bibó Istvánt, a huszadik század egyik legjelentősebb politikai gondolkodójaként tartják számon. Legfontosabb műveit 1945 és 1948 közt vetette papírra. Szegeden a piaristáknál végzett; a szegedi tudományegyetemen csak néhány évig taníthatott, míg Nagy Imre koalíciós kormányának csak két napig lehetett az államminisztere. A Kádár-korszakban belső emigrációban volt kénytelen élni, majd halálát követően különösen a rendszerváltozás idején a legtöbbet hivatkozott politikai szereplővé vált.

 

Az Emlékpont és a szegedi gimnázium közötti együttműködés azonban nem csak kiállítások szervezésére és múzeumlátogatásra korlátozódik. A piarista iskola egyfajta tudományos műhelyként is funkcionál: rendszeresen szerveznek konferenciákat, főként délvidéki és kisebbségkutatási témákban. A jövőben a vásárhelyi kiállítóhellyel közösen terveznek történelemtudományi tanácskozásokat, melyeken előadóként és szervezőként vesznek részt az Emlékpont történészei.

 

Az Emlékpont következő kiállítása a kommunizmus áldozatainak emléknapjához kapcsolódóan nyílik a piarista gimnáziumban.

 

(www.hodmezovasarhely.hu)



.
SZUPERINFO.HU




Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása