Szerelmes költeménnyel készült a költészet napjára Heatlie Dávid

Akt.:
Szerelmes költeménnyel készült a költészet napjára Heatlie Dávid
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Csepregi Éva fia ezúttal egy verses számmal jelentkezik. Az énekes-dalszerző a „Happy End” születéséről is mesélt.

Az új felvétel egy megismerkedés történetét vezeti végig az első randitól a szerelem beteljesedéséig, vagyis a happy endig. A szöveg sajátossága, hogy különleges metaforákon keresztül ismerteti meg a románc fázisait.

„A sorok között több érzelmezés és nyelvi játék is meghúzódik, hiszen az ismerkedési szakaszok klasszikus „táncrendjét” a nemzetközi jog által tiltott kínzásokkal hozza párhuzamba a metaforavilágában, jelezvén, hogy a hős bármilyen kínzást kiáll azért, hogy a hölgy szívét elnyerje.” – magyarázta Dávid.

Az új szerzemény születésének apropója Dávid kibontakozó szerelme volt, a dal az új párkapcsolatával együtt fejlődött.

„A „Happy End” tavaly év végén született, amikor megismertem egy lányt, akivel azóta együtt vagyunk. Először ismerősök lettünk, majd barátok, aztán szerelmesek. Ez a dal nem az a szokványos, romantikus történet, amit már százszor meghallgattunk, azt a részét mutatja be a megismerkedésnek, amin szerintem mi is átmentünk.”

BOON-kérdés - Nektek tetszik a dal és a videóklip?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

A számhoz egy videóklip is készült, amelyben a szöveget zseniális grafikai elemek egészítik ki.

Forrás: Magneoton



.
SZUPERINFO.HU