2017.10.2 13:11; Frissítve: 2017.10.2 13:11


Dél-Afrika után Kína rendelkezik a legnagyobb kitermelhető aranykészlettel

Dél-Afrika után Kína rendelkezik a legnagyobb kitermelhető aranykészlettel
Peking – Kína bizonyítottan kitermelhető aranykészletei 2016 végén 12,1 ezer tonnára rúgtak, ami a kitermelhető dél-afrikai készletek mögött a legnagyobb – jelentette be hétfőn sajtótájékoztatón Csang Jung-tao (Zhang Yongtao), a China Gold Association (CGA) alelnöke.

Tavaly 70 ezer tonnát tett ki a Kínában megkötött arany üzletek volumene, beleértve az árutőzsdei és a határidős piaci forgalmat, valamint a kereskedelmi bankok arany eladásait is. A CGA elnöke szerint az arany ügyletek volumene Kínában 2020-ra már meg fogja haladni a 100 ezer tonnát.

Kína már tíz éve a világ legnagyobb aranytermelőjének számít és négy éve a legnagyobb vásárlója is a nemesfémnek. Aranytermelését a jelenlegi évi 450 tonnáról 500 tonnára tervezi emelni 2020-ra Kína.

Az idei első fél évben Kína 207 tonna aranyat termelt, 9,8 százalékkal kevesebbet, mint időarányosan egy évvel korábban. Aranyvásárlásai ugyanakkor közel tíz százalékkal 545 tonnára emelkedtek.

Az idén júniusban Kína a “Statista” statisztikai portál nyilvántartása szerint 1842,6 ezer tonna aranytartalékkal rendelkezett, hatodikként a legnagyobb tartalékkal rendelkező országok rangsorában.

– MTI –

hiba beküldése

Címkék: , ,


További hírek a Multimédia kategóriából
Videó: Kigyulladt egy földgázkút a román-magyar határ romániai oldalán, három megye tűzoltói küzdenek a lángokkal
Kolozsvár - Kigyulladt egy földgázkút a Szatmár megyei Nagymajtényban (Moftinu Mare), három megye tűzoltói [...] tovább »
Ericsson: a technológia emberi arcot ölt 2018-ban
Budapest - Az okos eszközök hanggal és érintéssel történő irányítását átveszi a testbeszéddel, [...] tovább »
Ünnepek – Több kedvezményt is nyújtanak a mobilszolgáltatók az ünnepekre
Budapest - Több kedvezményt, korlátlan, bővített adatforgalmat, illetve beszélgetést kapnak a mobilszolgáltatók [...] tovább »
Emmi: 2019-ben Magyarország ad otthont a WRO robotprogramozási világdöntőnek
Budapest - Európában elsőként a Magyarországot képviselő Edutus Főiskola nyerte el a 2019. november 8-10. [...] tovább »
Médiafelhajtásra utaztak a netes botrány kirobbantói
Budapest, Debrecen - A fesztiváljegyet ígérő, tiszavirág életű weboldal nagy port kavart. tovább »
A Facebook helyben fogja könyvelni reklámbevételeit
Brüsszel/Dublin - A Facebook helyben, a tevékenysége szerinti országokban fogja könyvelni reklámbevételeit [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Elhunyt a DVSC korábbi pályaedzője
Debrecen - Meszlényi Tibor 2011-ben Zdenek Scasny stábjában dolgozott. tovább »
Leckét adott a kínaiaknak
Nagykálló - Az egyéni világbajnok tanítvánnyal rendelkező pingpongedző nemrégiben szűkebb hazájában, [...] tovább »
Gercsák Szabina helyezetlen
Miskolc - A hétvégén Szentpéterváron rendezték a cselgáncsozók World Masters versenyét, az idei esztendő [...] tovább »
A Nyíregyházát fogadja az Aluinvent-DVTK U23
Miskolc - A női kosárlabda NB I/B Piros csoportjában hazai pályán szerepel a Aluinvent-DVTK U23-as csapata hétfő este. tovább »
DEAC: a férfi és a női röpisek is kikaptak
Debrecen - A Debreceni Egyetem Atlétikai Clubjának futsalosai és a kosarasok is sikerrel zárták a hétvégét. Az [...] tovább »
Női vízilabda világliga – Bíró Attila egy kicsivel jobb játékot vár
Budapest - Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya elégedett volt csapatával a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása