Tamási 2009 FC – változás a felkészülési programban

Akt.:
Tamási 2009 FC – változás a felkészülési programban
A csapat szombaton kezdte felkészülési programját, amelynek folytatását illetően változás történt: a fiúk február 23-án nem Dombóváron játszanak edzőmérkőzést, hanem Székesfehérvárra utaznak. 

2013. február 23-án Dombóvár helyett Székesfehérvár lesz az úti cél, ahol a csapat a Mezővári József emléktornán vesz részt. A 2010-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt sportember emlékére harmadik alkalommal rendezik meg a tornát, annak reményében, hogy minden évben legalább egy alkalommal közösen emlékeznek Mezővári Józsefre, a labdarúgóra, edzőre, csapatvezetőre, sportegyesületi elnökre. A torna keretein belül három Fejér megyei, I. osztályú csapattal játszanak majd a tamási labdarúgók.

A Február 27-ére szervezett Siófok II. elleni mérkőzés elmarad!

 

Forrás: Ifj. Hajdics Attila

Címkék:


.
SZUPERINFO.HU