Frissítve:

Tehetséges orosházi énekes a vámpírok között

Tehetséges orosházi énekes a vámpírok között

Az orosházi Simon Boglárka Panna játssza a női főszerepet a világhírű, Magyarországon a PS Produkció által színpadra állított Vámpírok bálja című musicalben.

hiba beküldése

Roman Polanski eredeti, nagy sikerű színpadi rendezését 2007 nyarán új köntösben állította színre a PS Produkció a Magyar Színház épületében, A darabnak immár hat éve töretlen a sikere, túl van a 190. előadáson, és már több mint százezren nézték meg. Az eltelt évek alatt a szereposztás folyamatosan bővült és megújult fiatal tehetségekkel. Az eddigi szereplőválogatáson több mint 2500 ifjú művész vett részt, a kiválasztottaknak pedig a produkció ismertséget, karrier lehetőséget is adott.

Az orosházi Simon Boglárka 2012 augusztusában jelentkezett egy válogatásra, énekes kategóriában. Boglárka életében gyermekkora óta meghatározó az éneklés, már több hazai és nemzetközi énekversenyt megnyert, kiválóan szerepelt tehetségkutató műsorokban, rendszeresen játszott és játszik színpadokon is. A Vámpírok bálja musical szereplőválogatása számára is a nagy lehetőséget jelentette. Erről kérdeztük:

–          Milyen érzés volt megtudni, hogy kiválasztották Sarah szerepére?

Fantasztikusan jó, egy megvalósult álom. A mai napig nem fogtam fel igazán. Augusztusban egy három napig tartó, háromfordulós válogatáson vettem részt. Énekesnek jelentkeztem, akkor még azt sem tudtam, ha szerencsés leszek, és abból a sok-sok jelentkezőből bekerülök a produkcióba, milyen szerep vár rám. Sokáig kellett várni az eredményre, valamikor szeptember végén tudtam meg, hogy én játszhatom a női főszerepet. Még ma sem hiszem el, pedig szilveszterkor már megvolt a premierem is.

–          Nem ijedt meg a nagy lehetőségtől? Hogyan készült fel a bemutatóra?

Egy ilyen elismert nemzetközi produkció hatalmas kiugrási lehetőség egy énekes számára, ezért nagy volt az örömöm. Ez a karakter viszont új nekem, soha nem próbáltam még ki magam hasonló szerepben. Három hónapon át tartott a felkészítésünk, előbb az énekeket tanultuk meg, utána kezdődött a színpadi próba. Végül a darab rendezője Cornelius Baltus  személyes instrukciói segítettek abban, hogy a lehető legtöbbet kihozzam Sarah szerepéből. Bár a bemutatón túl vagyunk, minden előadással tovább érlelődik bennem ez a szerep. A Vámpírok bálját szezonálisan, a téli és a nyári hónapokban láthatja a közönség, júniusban és augusztusban is lesznek előadások, és szeptemberre elérjük a 200. előadást. A közönség imádja ezt a csodálatos musicalt és én nagyon örülök, hogy részese lehetek.

–          Ön még nagyon fiatal, és a pályája elején tart. Mire a legbüszkébb az eddig elért eredményei közül, és mi a nagy álma?

A legbüszkébb erre a szerepre vagyok. Ez nagyon jó lehetőség arra, hogy megmutassam, mit tudok, és arra is, hogy megismerjenek. Egy musical énekes igazi nagy álma persze a West End és a Broadway, de tudom, hogy ez csak egy álom.   Úgy gondolom, még sokat tanulhatok az elkövetkező években. Ami igazán fontos nekem, az az, hogy minél több szerepet eljátszhassak, de most elmondhatom, teljesült az álmom.



.
SZUPERINFO.HU




Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása