Frissítve:

Tisztelgés a pesti kabaré előtt a BFMK-ban

Tisztelgés a pesti kabaré előtt a BFMK-ban
A múlt század első évtizedeinek legsikerültebb tréfáit, kupléit, slágereit és sztorijait idézi meg A kappan, a csirke és a marabu című zenével fűszerezett kortörténeti kabaré. A hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban látható előadáson három ismert színész, egy hölgy és két úr, Fodor Annamária, Hirtling István és Józsa Imre szórakoztatja a nagyérdeműt április 14-én, vasárnap 19 órakor.

hiba beküldése

Kosztolányi szerint a párizsi kabaré naiv és együgyű, a berlini fájdalmas és véres, a bécsi parfümös és lanyha. Mindegyik idegen a számunkra. A pesti kabaré viszont minden másnál irodalmibb, költőibb, szatirikusabb. A kappan, a csirke és a marabu előadás a múlt század első évtizedeinek legsikerültebb kabarétréfáit és kupléit idézi meg Békeffy, Heltai, Nagy Endre és mások tollából, korabeli újságcikkekkel, apróhirdetésekkel, sok-sok zenével és fanyar ízekkel megbolondítva.

 

Úgy tartja a fáma, hogy a kabaré műfaja 1907-ben vert először gyökeret a Terézvárosban. Mi minden történt azóta! Sokáig sohasem volt úgy, hogy valahogy ne lett volna. Rövid nyugalmi időszak után, mindig jött egy vihar, ami felkavarta az életünket. Ha csak a két világháborút nézzük, már nagyon unatkozni nem lehetett. Egyszer jött egy kis árvíz, egyszer egy kis földrengés, egyszer ez, egyszer az és mennyi ez és mennyi az. Persze voltak fatalisták, akik azzal vigasztaltak bennünket, hogy bizonyos számú csapás kiméretett ránk és ezt nekünk ha tetszik, ha nem, el kell viselnünk.

Igen ám, de ezzel meg úgy voltunk, mint az egyszeri cigány a huszonöt botbüntetéssel. Ő is egy ideig zokszó nélkül tűrte, hogy csattogjon a bot az ülepén, aztán egyszer csak elkezdett kapálózni, kiabálni, hogy hagyják abba, mert kérdezni akar valamit.

– Mit akarsz more?

Feltápászkodott szegény a deresről, hunyorogva körülnézett és megkérdezte:

– Tessék mondani… számolja ezt valaki?”

A kávéházi kabaré fénykorát és klasszikus poénjait megidéző előadást három színész, Fodor Annamária, Hirtling István és Józsa Imre tolmácsolásában, Szilassy Nelly zongorajátékával, Dicső Dániel rendezésében láthatják az érdeklődők vasárnap este a BFMK színpadán.

(Elek András – sajtóreferens)

 



További hírek a Hódmezővásárhely kategóriából
KÖZMEGHALLGATÁS
Tisztelt Hódmezővásárhelyi Polgárok! tovább »
NEM SOK HIÁNYZOTT A DÖNTŐBE JUTÁSHOZ
Kedden este 18.00 órai kezdéssel a Bonyhád otthonában léptek volna pályára Vásárhelyi Kosársuli játékosai. tovább »
Honvédtiszt jelöltek Hódmezővásárhelyen
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és a Honvédelmi Minisztérium Miniszteri Kabinet főnöke látogatást tett [...] tovább »
Jó játékkal, szép győzelmekkel búcsúzott az évtől a HLKC
Az őszi szezon zárófordulójában a péntekre előrehozott mérkőzésen Szeghalomra látogatott az NBII Dél-Kelet [...] tovább »
Családi események Hódmezővásárhelyen
A Családi események keretében minden hét elején az elmúlt héten született gyermekekről, a [...] tovább »
KÖNNYEDÉN GYŐZTEK CSORVÁSIÉK
A vártnál jóval könnyebb győzelmet aratott az Eger ellen a Vásárhelyi Kosársuli. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Herczeg: „továbbra is ők a mi játékosaink”
Debrecen – A DVSC vs. Balmazújváros (0-2) mérkőzés után a két edző, Herczeg András és Horváth Ferenc [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Győzött az éllovas Szekszárd és a címvédő Sopron
Budapest - Az éllovas Szekszárd otthon, míg a címvédő Sopron idegenben nyert a női kosárlabda NB I szombati [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Nagy küzdelemben verte a Videoton a Vasast
Székesfehérvár - A Videoton küzdelmes mérkőzésen 2-1-es győzelmet aratott a vendég Vasas ellen a labdarúgó [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Pontot vesztett Dabason a Tatabánya
Budapest - A harmadik helyen álló Tatabánya 26-26-os döntetlent játszott a Dabas KC vendégeként a férfi [...] tovább »
Bódog Tamás: „Amit egy-két játékostól láttam, az kevés”
Paks, Miskolc - „Az eltervezett játék, az eltervezett hozzáállás nem jött, és a tervezett gólok sem. Ha a [...] tovább »
Nyíregyházi TK – Ezt a meccset is le kellett játszani
Nyíregyháza - A Nyíregyházi TK szuperligás férfi tekecsapata Szegeden lépett pályára. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása