Szüreti Mulatság Újpesten

Szüreti Mulatság Újpesten

szuret-foto-ujpest-hu_opt

Szeptember 23-án vár mindenkit a Szüreti Mulatság Újpesten, a Szent István téren.

A színpadi programok sorát 11 órakor a Bem Néptáncegyüttes hangulatos produkciója nyitja meg, majd 13 órától a Gördülő Tánccsoport következik. A délután folytatásában továbbra is a táncé lesz a főszerep. Színpadra lépnek a Salsa Mojito Tánciskola és a Bolero Balett növendékei. 14.30-tól a Netz Produkció következik, majd a BlackTime NewPest HipHop Tánciskola. Az esti buli előtt még a gyerekek (és persze a gyereklelkű felnőttek) szórakozhatnak jót egy gólyalábas bohócműsoron. 18 órától a Magashegyi Underground lép színpadra, 20 órától pedig az Irie Maffia csinál hatalmas bulit.

Egyéb programok:

10.00-18.00 Kézműves
foglalkozás

10.00-18.00 Tarzan™ Park játéktára

14.00-18.00 Szüreti játszató szőlővel, préssel, musttal

A Merende műhely a szüreti rituális népszokásokat felelevenítve gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt látványos foglalkoztatóval készül. 14 és 18 óra között megismerkedhetünk a szőlő feldolgozásával, a prés működésével és a kukoricamorzsolással is. Emellett az ősz jellegzetes alapanyagait felhasználva kézműves foglalkozással is várják látogatóikat.

Fotó: ujpest.hu



Észak-Pest.
SZUPERINFO.HU