Tokofóbia: beteges félelem a szüléstől

Akt.:
A kismamának olyan feladatokat kell megoldania, pszichésen és konkrét értelemben is, amelyet azelőtt még soha, így ez lelkileg is megviselheti
A kismamának olyan feladatokat kell megoldania, pszichésen és konkrét értelemben is, amelyet azelőtt még soha, így ez lelkileg is megviselheti - © Illusztráció: AFP
Debrecen – „El kell fogadnunk, hogy a szülés egy olyan természetes folyamat, ami fájdalommal jár.”

Minden nő élete egyik legnagyobb megpróbáltatására készül, amikor elhatározza, hogy gyermeket vállal. A kezdeti izgalom és félelem teljesen egészséges, hiszen ki ne félne egy olyan új helyzettől, ami a további életét teljesen felülírja, megváltoztatja. Manapság azonban azzal is találkozhatunk, hogy a várandósság előtti vagy alatti elbizonytalanodás egy kóros, túl intenzív szorongást alakít ki, amit tokofóbiának nevezünk. A betegségről mint speciális fóbiáról csak a 2000-es évek óta beszélnek, és napjainkban a várandós nők legalább 5 százalékát érinti a jelenség. A tokofóbiás pácienseknél vezető tünet az erős szorongás, aggódás a gyermekvállalással kapcsolatosan. Dr. Kovácsné dr. Török Zsuzsa, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika klinikai szakpszichológusa tájékoztatta lapunkat a betegség típusairól, előfordulásáról és tüneteiről. Mindemellett megtudhattuk, hogy miként is segíthetünk azokon, akik e beteges félelemmel küzdenek.

Intenzív félelem

– A betegségnek elsődleges és a másodlagos típusa ismert. Elsődleges típusról akkor beszélhetünk, amikor a tünetek egy serdülő, fiatal felnőttnél jelentkeznek. Saját tapasztalata még nincs a szülésről, viszont az arról kialakult képe egyértelműen negatív. Szerepet játszhatnak ebben saját édesanyja szülésélményei, egy oktató- illetve mozifilm, vagy akár az ismeretek hiánya, téves információk megléte. Sokszor az internetes fórumokon böngészve csak negatív szülésélményekkel találkozik az ember, ezek jelentősen torzítják a valóságot. Ezzel szemben másodlagos tokofóbia az, amikor egy nőt saját szülése, terhessége kapcsán ér traumatikus élmény – koraszülött babának adott életet, komplikáció lépett fel szülés alatt vagy, nem érezte elegendőnek a támogatást, ellátást. Így a következő gyermek vállalása fokozott félelmet vált ki belőle, szorong attól, hogy újra át kell élnie a szörnyűségeket – mondta a pszichoterapeuta.

Álmatlan éjszakák

A szakember elmondása szerint tünetként felléphet olyan erős félelem, szorongás, amely a mindennapi életvitelt megzavarhatja. A beteg a várandós időszak alatt folyamatosan arra gondol, hogy a szülés alatt milyen negatív élmények fogják érni. Nem tudja kontrollálni ezeket a pesszimista gondolatokat, és e negatív gondolatai a családi, illetve a munkahelyi helytállást, munkavégzést is megzavarhatják. – A várandós nő tarthat a fizikai fájdalomtól, vagy attól, hogy képtelen lesz életet adni gyermekének. Álmatlan éjszakái, rémálmai lehetnek, kerül minden olyan szituációt, ami a várandósságra, szülésre emlékezteti. A tokofóbiában szenvedők számára így nehéz részt venni akár egy ultrahangos vizsgálaton is. Hiszen az felidézhet sok élményt az előző terhességről, szülésről, negatív érzések törhetnek elő – tette hozzá.

Normatív krízis

A pszichológus úgy véli, hogy minden olyan előkészítő foglalkozással segíthetünk a rémült kismamán, amely azt a célt szolgálja, amely az elsődleges és a másodlagos prevenció része: minél több információ birtokába kerüljön a várandós nő, minél jobban kézben tudja tartani az új helyzetet. Érdekes az is, hogy azokban a közösségekben, ahol a szülés megőrizte természetes voltát és az anya aktív résztvevője és nem elszenvedője a folyamatnak, ott kevésbé fordul elő ez az intenzív szorongás.

Dr. Kovácsné dr. Török Zsuzsa | Fotó: Magánarchívum

Elengedhetetlen tudatni a beteggel, hogy minden új élethelyzet kapcsán érezhetünk félelmet, szorongást, ebben nincs semmi rendkívüli. – Az első várandósság, szülés egy normatív krízist jelent az ember életében. A kismamának olyan feladatokat kell megoldania, pszichésen és konkrét értelemben is, amelyet azelőtt még soha. A várandós nőknek a szorongása a terhesség utolsó harmadában egyébként is növekszik, de hogyha ez akadályozza őket a mindennapokban, a normál életvitelben, a pihenésben, akkor beszélhetünk tokofóbiáról. Találkoztam olyan beteggel, akinek az első szülése során történtek olyan dolgok, amelyek mély nyomot hagytak benne. A kismamánál HELLP-szindróma alakult ki, ami a fehérjevizeléssel és magas vérnyomással járó tünetegyüttes, a terhességi toxémia legsúlyosabb formája. Közvetlenül veszélyezteti az anya és a magzat életét. A szindróma nagyon gyorsan haladhat előre, emiatt azonnali beavatkozást tesz szükségessé. Ez a hölgy az intenzív osztályról kikerülve soha nem akart második gyermeket, de évekkel később, óvodás kislánya unszolására mégis elbizonytalanodott. Ugyanakkor nem akarta átélni azokat a borzalmakat, amelyeket előzetesen. Ezért pszichológus segítségét kérte, mert úgy érezte, csak akkor tudja bevállalni az újabb várandós időszakot, ha az intenzív félelmét megtanulja kontrollálni – tette hozzá.

A kontroll kikerül a kismamák kezéből

A szakember elmondta, hogy manapság a hölgyek számára az egyik legnagyobb kihívás az, hogy a várandós időszak alatt a kontrollt ki kell adniuk a kezükből. Napjainkban mindent mi irányítunk, minden akkor történik, amikor mi akarjuk, a várandós időszakban pedig a történések, a változások nem a mi kezünkben vannak.

Nehéz azt megélni, hogy tőlünk függetlenül zajlanak körülöttünk és bennünk a változások, és nem is biztos, hogy ezek a számunkra kellemesek. A kontrollt ki kell adnunk a kezünkből.”

– Van olyan, akinek könnyebben megy az új életszakaszhoz való pszichés alkalmazkodás, de vannak olyanok is, akiknek ez nehezebb. Nagymértékben függ ez az illető személyiségétől, szocializációjától. A szülés kapcsán pedig el kell fogadnunk, hogy ez egy olyan természetes folyamat, ami fájdalommal jár. A várandósság ideje alatt arra lehet jól felkészülni, hogy ezzel a fájdalommal megtanuljunk együtt dolgozni és ne féljünk tőle, ne ellene tegyünk. Mert ami a gyermek megszületése után jön, annál nagyobb csoda nem létezik – hangsúlyozta végül.

– Nagy Emese –



.
SZUPERINFO.HU