Tornanádaska: Népszerű a félmilliós óvónői állás

  07 nov 2017

Tornanádaska – Rendőr, börtönőr és egy 75 éves nyugdíjas is jelentkezett óvónőnek Tornanádaskára.
Nem csoda, hiszen talán az ország legjobb óvónői állását hirdette meg a közelmúltban Tornanádaska polgármestere. Hiszen aki vállalja, hogy a település óvodájában dolgozik, annak akár bruttó félmillió forint is lehet a fizetése. Igaz, az állást már két éve hirdetik a településen, de most, hogy ilyen magas fizetést rendeltek mellé, országos hír lett belőle.
Beri Tamás polgármester az Észak-Magyarországnak korábban elmondta, tudja, ez az összeg magasnak számít megyénkben, sőt országos szinten is, de ha nincs jelentkező egy állásra, akkor valamivel ösztönözni kell az embereket, és mi mással lehetne, mint pénzzel. A polgármester szerint azonban nemcsak óvónőből van hiány a településen, hanem más szakemberből is. Nem találnak például villanyszerelőt, asztalost sem. „A vidékre jobban oda kellene figyelni” – fogalmazott ennek kapcsán Beri Tamás.

Ösztönzés

A polgármester korábban arra is panaszkodott, hogy akik jelentkeznek, megkérdezik, milyen emberek laknak a településen, és nem arra gondolnak, hogy jó emberek, vagy rosszak, hanem hogy romák-e. Éppen ezért az álláshirdetéssel az is volt a célja, hogy a most végzős roma fiatalokat ösztönözze arra, jöjjenek Tornanádaskára, legyenek itt óvónők, hiszen versenyképes fizetést kapnak.
Úgy tűnik, a rendkívüli álláshirdetés meghozta a sikert, hiszen többen jelentkeztek rá, köztük rendőrök, börtönőrök is. Hogy végül sikerült-e közülük választani, arról szerettük volna megkérdezni a polgármestert, de lapzártánkig nem tudtuk elérni.
ÉM-NSZR


[related-post post_id=”3661077″]
[related-post post_id=”3644497″]