Frissítve:

Török Márk Hódmezővásárhely újévi babája

Török Márk Hódmezővásárhely újévi babája
Török Márk Hódmezővásárhely újévi babája 2013-ban. Az idén elsőként Csizmadia Szilárd született Vásárhelyen, aki tótkomlósi család legifjabb tagja. Mindkét kisfiú kitűnő egészségnek örvend. Az önkormányzat mindkét családnak gratulált, és ajándékkal kedveskedett.

hiba beküldése

 

 

Rendhagyó módon két ajándékkal érkezett az Erzsébet Kórház-Rendelőintézet újszülött osztályára dr. Kószó Péter alpolgármester, hiszen 2013 első két babáját köszöntötte.

 

– Hódmezővásárhely állandó lakosaként az első újszülött Török Márk volt, viszont nem hódmezővásárhelyiként, hanem tótkomlósiként Csizmadia Szilárd született előbb. Azt gondoltuk, hogy őt és családját is támogatnunk kell, ezért a tótkomlósi család egy ajándékcsomagot kapott, míg a Török család pedig pénzjutalomban részesült és orchideával is kedveskedtünk nekik. Mindkét édesanyának átadtam a város jókívánságát – mondta dr. Kószó Péter alpolgármester.

 

A vásárhelyi Török Márk január másodikán 3900 grammal és 53 centiméterrel látta meg a napvilágot.

 

– Igazából december 25-re voltam kiírva, tehát nem nagyon számítottunk arra, hogy januári baba lesz. Én azt szerettem volna, ha a karácsonyt már együtt töltjük, de nem így lett, végül a sors így hozta. Január másodikán 8 óra 8 perckor született, nagyon örülünk neki – mondta Török Katalin.

 

Csizmadia Szilárdot is korábbra várták, hiszen nála december 23-ra tervezték a szülést. Végül január elsején 18 óra 13 perckor jött világra. A babák később érkeztek, mint ahogyan számítottak rájuk, de mindkét család számára az a legfontosabb, hogy egészségesek.

hodmezovasarhely.hu



.
SZUPERINFO.HU




Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása