Túzok Tusa – még lehet jelentkezni!

Túzok Tusa – még lehet jelentkezni!
A Körösvölgyi Látogatóközpont által meghirdetett, Túzok Tusa elnevezésű természetismereti vetélkedő jelentkezési határidejét meghosszabították, május 3-ig az első két forduló együttesen is beküldhető.   Az általános iskola 7-8.

osztályos tanulói számára kiírt vetélkedőn, ahogy az előző években is, idén is három írásbeli forduló után dől majd el, kik jutnak a június 5-én Szarvason az Anna-ligetben megrendezésre kerülő döntőbe, ahol a legjobb csapatok terepen mérik majd össze tudásukat.

A vetélkedő feladatai a természetismeret, természet-és környezetvédelem témaköreit ölelik fel, és természetesen nagy hangsúlyt fektetnek a Körös-Maros Nemzeti Parkkal kapcsolatos ismeretekre.

A vetélkedőre háromfős csapatok jelentkezését várják.



.
SZUPERINFO.HU