Frissítve:

Újpalota virtuálisan

Újpalota virtuálisan
A Google két évre felfüggesztette a fotózást, aztán megegyezett Magyarországgal.

Most már nálunk is lehet virtuálisan barangolni. A keresőóriás 2007-ben indította el az utcák és terek virtuális bejárását lehetővé tévő szolgáltatását. A Google-autók két évre rá Magyarországon is megjelentek, hogy elkészítsék az ehhez szükséges fotókat, de hamar le is állították a fényképezést. Az akkori adatvédelmi biztos, Jóri András ugyanis nehezményezte, hogy a nyers adatokat hogyan használja fel a cég, illetve, hogy azok nem európai szervereken lesznek tárolva. A Google csak két év után tért vissza, és megegyezett Magyarországgal, hogy a nyers fotókat a felhasználás után nem tárolja, elhomályosítja a személyek arcát és a rendszámokat a felvételeken, illetve lehetőséget biztosít arra, hogy bárki letilthassa háza, lakása megjelenítését. Magyarország volt az utolsó ország a kontinensen, ahol nem volt elérhető a Street View (Utcakép) szolgáltatás. 

 

hiba beküldése



További hírek a Kelet-Pest kategóriából
Változtak a jogosulatlan úthasználat szabályai
Változtak a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) bírságolási szabályai, vasárnaptól a [...] tovább »
Januártól új igazolványt használnak a taxisok
December 31-ig minden taxisnak ki kell cserélnie régi személyszállító vezetői igazolványát új, arcképes [...] tovább »
Irány a végtelen játékhétvége!
November 17-19. között nyitja meg kapuit a KidExpo, az ősz legnagyobb családi eseménye. Száznál több [...] tovább »
Újabb Tempo 30-as övezetek lesznek a kerületben
– Évek óta tart kerületünkben a forgalomcsillapított övezetek kialakítása, erre éves szinten 20-30 [...] tovább »
Megújult az iskola udvara
A Fejlődő Kertváros Program keretében, 2017-ben korszerű játszóeszközökkel bővült és új burkolatot is [...] tovább »
Átadták a felújított Rákosfalva parkot
A Rákosfalva parkban megszűnt a töredezett térkő, a kiálló gyökerek miatti balesetveszély, és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Csaba aranya, Tímea két bronza
Kisvárda, Nyíregyháza - Az Ezüstcsikó karatékáinak sikerei, Stilman Anna is győzött a Világkupán. tovább »
KBSC: A lélekteni határt nem sikerült átlépni
Kazincbarcika - A labdarúgó NB II 18. fordulójában az Aqvitál FC Csákvár otthonában lépett pályára a [...] tovább »
Győzelemmel búcsúzott a DVSC Európától
Debrecen - Nagyot küzdöttek a lokisták, de nem voltak kiemelkedő teljesítmények, így véget ért a kupakaland. tovább »
Férfi EHF Kupa – Komoly hátrányba került a Budakalász
Budapest/Granollers - Története első nemzetközi kupapárharcának első felvonásán nyolc góllal kikapott a [...] tovább »
Vívó-vk – Egyéni érmek után hetedik a férfi párbajtőrcsapat
Budapest/Legnano/Sint-Niklaas - A férfi párbajtőr-válogatott a hetedik helyen végzett vasárnap az olaszországi [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Szétlövéses csíkszerdai siker az erdélyi mérkőzésen
Budapest/Csíkszereda - A Csíkszereda hazai közönség előtt szétlövéssel múlta felül a Corona Brasov [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása