Frissítve:

Ünnepnapi ajándékot kaptak Kisgyőrben

Nemcsák Károly és Tállai András a honi futballról beszélgetett Nemcsák Károly és Tállai András a honi futballról beszélgetett - © Fotó: Vajda János
Kisgyőr – Augusztus 20. alkalmából műfüves pályát kaptak az ezerhatszáz lelkes Kisgyőr lakói.

Több száz érdeklődő jelenlétében szombaton a sporttelepen avatták fel azt a műfüves pályát, amelyet Kisgyőr apraja-nagyja az időjárástól függetlenül bármikor használhat.

A 20×40 méteres, villanyvilágítással ellátott objektumhoz a tízszázalékos önerőt az MLSZ kilencvenszázalékos pályázati forrása egészítette ki.

Fotó: Vajda János Fotó: Vajda János ©

A 27 millióba került pályát Tállai András politikus-sport­vezető, a térség országgyűlési képviselője adta át Kékedi László polgármesternek, míg a ceremónián az MLSZ megyei igazgatóságát Tatárka József társadalmi elnök és Sajti Viktor igazgató képviselte.

Pályára lépett a színész válogatott, amelynek legnevesebb tagja a Szomszédok című teleregény azóta elhíresült egyik főszereplője, Nemcsák Károly, a falu díszpolgára volt.

– ÉM-KT –

hiba beküldése



További hírek a Borsod-Abaúj-Zemplén kategóriából
Elültették a reformáció emlékfáját – Interjú: Balog Zoltánnal, az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetőjével
Nekézseny - Az idei gyülekezeti nap a reformáció ötszázadik évének áldásai jegyében zajlott. tovább »
Oszloptól oszlopig, sokkal könnyebben
Miskolc - Közép- és Kelet-Európában egyedüliként kezd gyártani egy forradalmian új terméket a miskolci cég. tovább »
Miskolc terepjáróval segíti a bűnüldözést
Miskolc - A külterületek ellenőrzésében lesz segítségére a rendőröknek. tovább »
Időjárás-jelentés 2017. szeptember 19.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Megnyílt a titkok könyvtára Miskolcon
Miskolc - Három vezetett sétán is részt vehettek az érdeklődők. tovább »
A könyvtár: múlt, jelen és a jövő is
Kovácsvágás - A könyvtár kulturális örökségünk gyűjtőhelye, a könyvtár megújítása azonban a jövőről, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
MLSZ – 200 ezer forintos pénzbüntetést kapott Bódog Tamás
Budapest - 200 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi [...] tovább »
Labdarúgó Magyar Kupa – A Ferencváros 92. percben szerzett góllal jutott tovább
Dunaharaszti - A címvédő Ferencváros 92. percben szerzett góllal nyert az NB III-ban szereplő Dunaharaszti MTK [...] tovább »
Nagyon sikeres évet zárt a magyar atlétika, Budapest 2023-ban vb-t rendezne
Budapest - Minden világversenyről éremmel, csúcsokat döntve tértek haza idén a magyar atléták, és ezzel Gyulai [...] tovább »
Az online játékok szerelmeseit várja a DEAC
Debrecen - Az informatika, a nevelés-, az orvos- és egészségtudomány is hasznosíthatja azokat a kutatásokat és [...] tovább »
Nyeregbe szálltak: Szirmabesenyőben is legyőzték a motorizációt
Szirmabesenyő - Az Európai Mobilitási Hét keretében a Szirmay-kastély előtt sok-sok programmal várták a helyieket. tovább »
Női röplabda NB I – A legjobb hatba kerülnének a kaposváriak
Kaposvár - Az első hatba kerülést célozza meg az októberben rajtoló új bajnoki évadban az 1. MCM-Diamant [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása