Utána repülünk – Farkas Bertalannal

Utána repülünk – Farkas Bertalannal
Nem mindennapi eseményre várják az érdeklődőket szerdán a Bartakovics Béla Közösségi házba. A vendég az első és idáig egyetlen magyar űrhajós, Farkas Bertalan lesz.

A ma 63 éves nyugalmazott dandártábornok, Farkas Bertalan lesz az Egri Kulturális és Művészeti Központ (EKMK) januári Világjáró klubjának vendége, aki űrhajós kiképzését 1978-ban kezdte meg, majd 1980-ban a Szojuz-36 fedélzetén elindult a világűrbe. Feladatait sikeresen végezte el. Hazánk ezzel az űrutazással a nemzetek sorában hetedikként lépett ki a világűrbe.

Farkas Bertalan műszaki repülő főiskolát végzett itthon és a Szovjetunióban. 1972-től vadászrepülőgép pilótájaként dolgozott, majd 1978-ban önként jelentkezett űrhajósnak.
Az Interkozmosz együttműködés keretében lehetővé vált, hogy a tagországok egy-egy képviselője is eljusson a világűrbe. A magyar űrhajóst 1977 májusától kezdték kiválogatni a vadászpilóták közül Kecskeméten a Repülőorvosi Kutató és Vizsgáló Intézetben. A vizsgálatok eredményeképpen négy főt választottak ki, akik közül ketten (Farkas Bertalan és Magyari Béla) a Gagarin Űrhajós Kiképző Központban) végezték a további felkészülést szovjet kollégáikkal együtt. Ketten (Elek László és Buczkó Imre) itthon maradtak, “vésztartalékként”.
Farkas Bertalan a kiképzést Magyari Bélával együtt végezte a Szovjetunióban, és csak órákkal a kilövés előtt dőlt el, hogy melyikük utazik. Farkas párja Valerij Kubaszov. Végül a tervezetthez képest egy évvel később, 1980 május 26-án, a Szojuz 36 fedélzetén indult a világűrbe Farkas Bertalan, az első és mindmáig egyetlen magyar űrhajós. Az expedíció célja a Szaljut-6 űrállomással való összekapcsolódás volt Egyhetes programjukban több magyar kísérleti programot is végrehajtottak, az egyik legnevezetesebb az Interferon volt. Útjának más magyar vonatkozásai is voltak. A Dóza kísérletben a Pillével mérték az űrhajósokat érő sugárzást. A Balatonnal az űrhajósok szellemi munkavégző képességét vizsgálták. A magyar készítésű élelmiszerek nagyon ízlettek a vendéglátóknak.
Farkas Bertalan nyolc napot töltött a világűrben. (Az egyik napon ő mondta a kozmoszból a televízió Esti meséjét.)

Az úton a KFKI által kifejlesztett Pille nevű sugárzásmérővel dolgoztak, a Balaton nevű – szintén magyar fejlesztésű – műszerrel pedig az űrhajósok szellemi munkavégző képességének változását vizsgálták.

Farkas Bertalan Egerben űrutazásának és számtalan izgalmas utazásának élményeit osztja meg a közönséggel január 16-án, szerdán este hét órától, a Bartakovics Béla Közösségi Házban.



.
SZUPERINFO.HU