2018.01.12 12:11; Frissítve: 2018.01.12 12:11


Csecsemőgyilkosság Boldván – Nem akarta, hogy meghaljon

A tárgyaláson A tárgyaláson - © Fotó: SZB
Miskolc, Boldva – Tanúkat hallgattak meg a törvényszéki büntetőperben.
hiba beküldése

A „boldvai csecsemőgyilkosság” néven ismertté vált büntetőügyben – amely tanúk meghallgatásával folytatódott a Miskolci Törvényszéken – a vád szerint az apa, az anya és a lánya előre eltervezték, hogy megölik a nem kívánt csecsemőt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség „előre kitervelten, 14. életévét be nem töltött sértett sérelmére elkövetett emberölés, szexuális erőszak és kiskorú veszélyeztetésének bűntette” miatt emelt vádat a 49 éves A. Béla és a 39 éves felesége, A. Béláné ellen. A per harmadrendű vádlottja a házaspár lánya – mostani nevén – B. Vincéné.

A Miskolci Törvényszék dr. Horváth Mária Sarolta tanácsa előtt tárgyalt büntetőügy vádirati tényállása szerint a férfi 2006-tól, 10 éves korától rendszeresen zaklatta lányát szexuálisan és vele akarata ellenére erőszakkal közösült is. A feleség tudott mindenről.

Apjától lett gyermeke

A lány először 15 évesen lett terhes az apjától és kislányt szült, a gyermeket apa nélkül anyakönyvezték, leplezve a családon belüli erőszakot. A lány azonban 2015-ben ismét teherbe esett apjától. Ekkor – a vád szerint – a szülők és a lány elhatározták, hogy a terhességet eltitkolják, a megszületendő gyermeket pedig megölik. A lány 2016 júliusában a család otthonában, apja jelenlétében és anyja segítségével egészséges lánygyermeknek adott életet. A csecsemőt rongyokba és takarókba csomagolták és egy táskába tették, majd az ágyneműtartóba helyezték, azzal a szándékkal, hogy a holttestet később elássák.

A lány azonban később rosszul lett, ezért mentővel kórházba kellett szállítani, ahol kiderült a szülés ténye. A kórház által értesített rend­őrök a lakásban, az ágyneműtartóban megtalálták az akkor már halott csecsemőt. Szakértők szerint mintegy 4 órán át volt életben az utólag Veronika névre anyakönyvezett csecsemő.

Tizenkét gyermek

Az első rendű vádlott A. Béláról kiderült, hogy három eddigi párkapcsolatából összesen 12 gyermeke született: első élettársától 3, a másodiktól 2, mostani feleségétől pedig 7.

Nem tudja, mi történt

A lány a tárgyalás közben a bíróság folyosóján kérdésre azt válaszolta, hogy az apja tíz­éves korától fogva rendszeresen megerőszakolta, de ő nem mert szólni senkinek. Amikor megszületett a második gyermeke, ő elájult, nem tudja, mi történt utána. Azt sem, hogy életképes volt-e a gyermeke. Elmondása szerint azt tervezte a csecsemővel, hogy a kihelyezett inkubátorban helyezi el a kórháznál megszületése után. Nem akarta, hogy meghaljon a kicsi.

ÉM-SZB


A bírósági tárgyaláson
Miskolc, Boldva - A vád: az apa, az anya és a lánya előre eltervezték, hogy megölik a nem kívánt csecsemőt. „Előre kitervelten, tizennegyedek életévét be nem töltött sértett sérelmére elkövetett emberölés, szexuális erőszak és kiskorú veszélyeztetésének bűntette” – mindezek miatt emelt vádat a Bo...

Rács mögött maradnak a csecsemőgyilkossággal vádolt boldvai szülők
Boldva, Miskolc - A Miskolci Törvényszék az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig fenntartotta az előzetes letartóztatását annak a házaspárnak, akikkel szemben „tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére, előre kitervelten, társtettesként elkövetett emberölés bűntette és...

Csecsemőgyilkosság Borsodban - A helyszín
Miskolc - Az apa, az anya és a lánya előre eltervezték, hogy megölik a csecsemőt. Előre kitervelten, tizennegyedek életévét be nem töltött sértett sérelmére elkövetett emberölés, szexuális erőszak és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség ...



További hírek a Sport kategóriából
Kiéheztek a sikerre a csengeriek
Csenger - Az Újpest elleni hazai meccsen reális esély ígérkezik a győzelemre. tovább »
Egymás közötti meccset vívtak a DVSC focistái
Debrecen - A DVSC túl van a téli felkészülés első hetén, amelyet egymás közti játékkal zárt szombat [...] tovább »
Australian Open – Fucsovics hétfőn 4 óra körül kezd Federerrel
Melbourne/Budapest - Fucsovics Márton hétfőn reggel 4 óra körül kezd a 19-szeres Grand Slam-bajnok Roger [...] tovább »
Premier League – Elköszöntek a Watford vezetőedzőjétől
London - A gyenge eredmények miatt menesztették Marco Silvát, az angol labdarúgó Premier League 10. helyén álló [...] tovább »
Női vízilabda Euroliga – Az UVSE nyerte a magyar csapatok tét nélküli csatáját
Budapest - A honfitárs BVSC legyőzésével az UVSE veretlenül lett csoportelső selejtezőcsoportjában a női [...] tovább »
Magyar labdarúgó-válogatott – Kazahsztán ellen mutatkozik be Leekens
Budapest - A magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya, Georges Leekens március 23-án hazai pályán [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női vízilabda Euroliga – Könnyed győzelemmel jutott tovább a Dunaújváros
Budapest/Barcelona - A holland Utrecht elleni 17-8-as könnyed győzelemmel jutott tovább a Dunaújváros barcelonai [...] tovább »


Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása