2018.07.12 15:28; Frissítve: 2018.07.12 15:28


Csúcsforgalom a Balatonon – átúszás mellett átevezés és vitorlásverseny szombaton

Csúcsforgalom a Balatonon – átúszás mellett átevezés és vitorlásverseny szombaton © Illusztráció - 24.hu
Siófok – A főszervezők egyeztetésének eredményeként a 36. Lidl Balaton-átúszás mellett a Balaton-átevezést és a Volvo High Tech Regattát is biztonságosan meg tudják rendezni a hétvégén.
hiba beküldése

Csütörtökön dőlt el, hogy kétszeri halasztás után szombaton sor kerülhet az úszók hagyományos megméretésére Révfülöp és Balatonboglár között. Ugyanerre a napra írták ki korábban a Fonyód-Badacsony-Fonyód útvonalon az átevezést, míg a szombaton és vasárnap zajló vitorlásviadal mezőnye – két pályaverseny után – Alsóörsről Balatonfenyvesre tart a hétvége első napján.

Utóbbi verseny rendezőinek közleménye szerint a három esemény szervezői korábban egyeztetést tartottak, hogy megtalálják a megoldást, és ne kelljen lemondani egyik rendezvényről sem.

“A Lidl Balaton-átúszáson 12 órakor zárják le a rajtot Révfülöpön, így körülbelül egy óra múlva már az utolsó úszó is közel egy kilométer távolságra lesz az északi parttól. A Volvo High Tech Regatta Alsóörs Marina és Fenyves Yacht Club közötti túrafutamának rajtidőpontját az adott szélviszonyokhoz kalkulált hajósebességek függvényében határozzák meg úgy, hogy a mezőny leghamarabb 14 óra körül érjen Révfülöphöz. Ekkorra már az úszók elhaladását követően, szinte teljes biztonsággal több mint egy kilométer hosszan felszabadítható az északi part előtti terület a hajózási zárlat alól” – áll a vitorlásverseny szervezőinek közleményében, amely kitér rá, hogy a Balaton-átevezés esetében is hasonló megoldást dolgoztak ki korábban.

Itt a résztvevők Fonyódról rajtolva mintegy 4,5 kilométert eveznek az északi part felé, majd egy fordítóbóját kerülve visszatérnek a déli partra. A fordítóbója mellett horgonyoz majd egy biztosító vitorláshajó, ettől északra, Badacsony előtt, a hajózható vízmélység figyelembevételével tűznek ki egy kaput, ezek között haladhat át a vitorlásmezőny, amely azután a balatonfenyvesi befutó felé veszi az irányt.

A mindhárom fél számára elfogadható megoldások kialakításában a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság is részt vett.

– MTI –



Vác.
SZUPERINFO.HU




Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása