2018.01.12 11:33; Frissítve: 2018.01.12 11:33


Három év börtönre ítéltek egy férfit, aki felgyújtott egy sünt

Illusztráció Illusztráció - © Forrás: Gazigazito
Budapest – Három év letöltendő börtönre ítélt a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön egy férfit, aki felgyújtott egy sünt. Az állatkínzás bűntettében hozott ítélet nem jogerős – tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék az MTI-t.
hiba beküldése

Az elsőfokú ítélet szerint a vádlott 2016 júliusában egy keleti sün tüskéin újságpapírból tüzet rakott. A bántalmazás miatt az állat testfelületének legalább 80 százaléka megégett, és emiatt – a szakszerű orvosi ellátás ellenére – elpusztult.

Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta, azzal a vádlott védője perbeszédében egyetértett.

A vádlott a tárgyaláson nem kívánt vallomást tenni, bűnösségét elismerte, de a cselekményére nem tudott magyarázatot adni. Megbánása a bíróság szerint így kizárólag formális jellegű volt, amelyet enyhítő körülményként nem tudott megfelelően értékelni.

A bíróság megállapította, hogy a vádlott az állatkínzás minősített esetét, bűntettét követte el, mert az állatnak különös szenvedést okozott, és az állat el is pusztult.

A büntetés kiszabásánál – amellett, hogy az állatok védelme állami, társadalmi és emberi kötelezettség – a bíróság azt is figyelembe vette, hogy az állatkínzás bűncselekménye attól igazán veszélyes a társadalomra, hogy aki képes egy állatot így bántalmazni, elpusztítani, az könnyebben, illetve sokkal nagyobb eséllyel követ el hasonló erőszakos cselekményeket embertársaival szemben is.

A vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozatra.

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából
Kiéheztek a sikerre a csengeriek
Csenger - Az Újpest elleni hazai meccsen reális esély ígérkezik a győzelemre. tovább »
Egymás közötti meccset vívtak a DVSC focistái
Debrecen - A DVSC túl van a téli felkészülés első hetén, amelyet egymás közti játékkal zárt szombat [...] tovább »
Australian Open – Fucsovics hétfőn 4 óra körül kezd Federerrel
Melbourne/Budapest - Fucsovics Márton hétfőn reggel 4 óra körül kezd a 19-szeres Grand Slam-bajnok Roger [...] tovább »
Premier League – Elköszöntek a Watford vezetőedzőjétől
London - A gyenge eredmények miatt menesztették Marco Silvát, az angol labdarúgó Premier League 10. helyén álló [...] tovább »
Női vízilabda Euroliga – Az UVSE nyerte a magyar csapatok tét nélküli csatáját
Budapest - A honfitárs BVSC legyőzésével az UVSE veretlenül lett csoportelső selejtezőcsoportjában a női [...] tovább »
Magyar labdarúgó-válogatott – Kazahsztán ellen mutatkozik be Leekens
Budapest - A magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya, Georges Leekens március 23-án hazai pályán [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női vízilabda Euroliga – Könnyed győzelemmel jutott tovább a Dunaújváros
Budapest/Barcelona - A holland Utrecht elleni 17-8-as könnyed győzelemmel jutott tovább a Dunaújváros barcelonai [...] tovább »


Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása