2017.10.2 13:06; Frissítve: 2017.10.2 13:06


Kétezer éves játékokat tártak fel törökországi gyermeksírokban

Kétezer éves játékokat tártak fel törökországi gyermeksírokban © Fotó: Daily Sabah
Isztambul – A hellenisztikus korszakból származó, kétezer éves játékokat tártak fel a régészek gyermeksírokban az északnyugat-törökországi Canakkale tartománybeli Parion ókori városban.
hiba beküldése

Az erzurumi Atatürk Egyetem munkatársaként dolgozó Hasan Kasaoglu szerint a játékokat “halottaknak szánt ajándékokként” adták a gyerekeknek. Az ásatásvezető régészprofesszor hozzátette, hogy a leletek fontos információkkal szolgálnak a korszak társadalmi-kulturális szerkezetéről – olvasható a Daily Sabah online kiadásában.

A lánygyermekek sírjaiban például nőket ábrázoló, míg a fiúgyermekekében férfiakat formázó játékokat találtak. “Kétezer évvel ezelőtt a lányok +Barbie-szerű+ babákkal játszottak, akárcsak ma” – mondta Kasaoglu, megjegyezve, hogy, bár a tárgyak alakja és jellegzetességei ugyan változnak, de az emberi mentalitás mindig is ugyanolyan marad.

ty2

Fotó: Daily Sabah

Az emberi figurák mellett állatok és mitológiai lények kicsinyített másait is megtalálták a sírokban. A régészek szerint utóbbiakat valószínűleg azzal a céllal temették el, hogy kísérői legyenek az elhunyt gyermekeknek a túlvilágon.

Szeptember elején a régészek egy ősi cumisüveg-szerűséget tártak fel ugyanezen nekropolisz közelében.

Az i. e. 709-ben alapított Parion, amely egyike a Trója vonzáskörében épült tucatnyi ókori városnak, a jelenkori Biga közelében található. Romjaira 2005-ben bukkantak török régészek, és az azóta folyó ásatások során értékes leletek sokasága, köztük szarkofágok, sírok és különböző tárgyak került elő.

– MTI –


Fotó: Twitter / ANA-MPA news
Athén - Svájci régészek megtalálták Artemisz görög istennő több mint száz éve keresett szentélyét a görögországi Évia szigetén fekvő Amarüntosz falu közelében - közölte pénteken a görög kulturális minisztérium. Az Artemisz-szentély (Artemiszion) létezése az ókori görög dokumentumokból, köztük Szt...



További hírek a Borsod-Abaúj-Zemplén kategóriából
Tessza, a nap lánya
Miskolc - Tessza egy nagyon színes egyéniség. A kedvence a kék. tovább »
A Luxor nyerőszámai és nyereményei – 42. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők: tovább »
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei – 42. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott ötös lottó és Joker [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. október 21.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Halálos balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről – Szemtanúk jelentkezését várja a rendőrség
Miskolc - A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a lakosság segítségét kérik egy Encs és Gibárt [...] tovább »
Fotók: Akvarellek és faragások kiállítás Miskolcon
Miskolc - Kovács Mária festőművész és Merényi József fafaragó népi iparművész Akvarellek és faragások [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női röplabda BL – A CEV Kupában folytatja szereplését a Békéscsaba
Budapest, Treviso - A bajnoki címvédő Békéscsaba az idegenbeli visszavágón is kikapott az olasz Imoco Volley [...] tovább »
Férfi vízilabda ob I – Húsz gólt lőtt a BVSC az UVSE-nek
Budapest - A BVSC fölényesen, 12 góllal győzött az UVSE vendégeként a férfi vízilabda ob I szombat esti [...] tovább »
Férfi vízilabda ob I – Kilencgólos egri diadal a Honvéd otthonában
Budapest - Meglepően simán, 12-3-ra verte vendégként az Eger a Honvédot a férfi vízilabda ob I szombati játéknapján. tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Súlyos vereséget szenvedett a címvédő
Budapest - Súlyos, 32 pontos vereséget szenvedett Pécsen a címvédő Alba Fehérvár a férfi kosárlabda NB I [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Vasas-győzelem az MTK ellen
Budapest - A Vasas Akadémia kilenc ponttal verte az MTK Budapestet a női kosárlabda NB I szombati játéknapjának [...] tovább »
Egyesült Államok Nagydíja – Hamilton nyerte a harmadik szabadedzést is
Budapest, Austin - A pontversenyben élen álló Lewis Hamilton volt a leggyorsabb az Egyesült Államok Forma-1-es [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása