2018.03.25 16:26; Frissítve: 2018.03.26 09:45


Kigyulladt egy bevásárlóközpont Kemerovóban, halottak

Legkevesebb négy gyerek meghalt Legkevesebb négy gyerek meghalt - © Forrás: Tass
Moszkva – Legkevesebb hét ember meghalt, és további 35-nek nyoma veszett amikor tűz ütött ki a dél-oroszországi Kemerovo egyik bevásárlóközpontjában – közölte a rendkívüli helyzetek kezeléséért felelős minisztérium vasárnap.
hiba beküldése

Orvosi ellátásra 32-en szorultak, 30 sérültet kórházba kellett szállítani a Zimnyaja Visnya elnevezésű központból, ahol a lángok 1500 négyzetméteren harapóztak el. Az égő épületkomplexumból száz embert menekítettek ki. Korábbi jelentésekben négy gyermek haláláról számoltak be.


Forrás: YouTube | Watchtower

Szemtanúk szerint a bevásárlóközpontban nem lépett működésbe a tűzjelző berendezés. A tűz okának megállapítására az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) vizsgálatot indított.

A tragédia miatt Kemerovo megyében rendkívüli állapotot hirdettek ki és Vlagyimir Pucskov, a rendkívüli helyzeteket kezelő minisztérium vezetője a helyszínre utazott.

Egyes jelentések szerint a tűz a filmszínházban, mások szerint a játszótéren keletkezett. Két moziterem födémje beomlott.

Az épület második emeletén lévő simogatós állatkertből kétszáz állatot nem sikerült kimenteni

– MTI –



További hírek a Bulvár kategóriából
Fotók: Azt gondoltad, hogy mémeket csak a 21. században találni? Ezt figyeld!
Aki használja az internetet, az tudja, hogy mi az a mém. Leonardo DiCaprio, Grumpy Cat, és a sort hosszan lehetne [...] tovább »
Lekerülhet a mexikói boltok polcairól a Frida Kahlót ábrázoló Barbie baba
London/Mexikóváros - A mexikói bíróság betiltotta az amerikai Mattel cég Frida Kahlót ábrázoló Barbie [...] tovább »
Ünnepi koncerttel köszöntik a brit uralkodót 92. születésnapján
London - Windsori rezidenciáján, családi körben ünnepelte szombaton 92. születésnapját a brit uralkodó, de a [...] tovább »
Videó: Alaposan keresztbe tett a csúszós híd a sofőröknek
A Failarmy most is elhozta a hét failjeit, a válogatás szokás szerint tele van pechesebbnél pechesebb emberekkel. tovább »
Nagyon vonzza a színészet a hajdani szépségkirálynőt
Nyíregyháza - A nyíregyházi Lukács Réka útját a színészi szakmában elismert tanárok egyengetik. tovább »
Videó: Íme a világ 5 legszexisebb tanára!
A szexi tanárnéni minden kamaszfiú vágyálma - de vajon tényleg léteznek? Léteznek bizony! Akad, akinek pont a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Nyíregyházi TK – Hazardíroztak, ami nem jött be
Nyíregyháza - Mivel a szolnokiak zárósora legendásan erős, a vasárnapi bajnokin hazardíroznia kellett a [...] tovább »
Divízió I-es jégkorong-vb – Meglepő brit siker a nyitómérkőzésen
Budapest - A brit válogatott 3-1-es győzelmet aratott a szlovén együttes felett a budapesti divízió I/A-s [...] tovább »
Az Illés Akadémia ellen játszott a DLA három csapata
Debrecen - A Debreceni Labdarúgó Akadémia csapatainak szombati eredményei. tovább »
Wing Tsun kung fu Seminárium SiFu Máday Norberttel
Nyíregyháza - Ismét Nyíregyházán tartott szemináriumot a Wing Tsun kung fu Kelet-Európai főinstruktora SiFu [...] tovább »
Helebrandt és Kovács a bajnok 20 kilométeres gyaloglásban
Budapest - A férfiaknál Helebrandt Máté, a nőknél pedig Kovács Barbara győzött a gyaloglók 20 kilométeres [...] tovább »
Curling vegyespáros vb – Újabb magyar győzelem
Budapest/Östersund - A második mérkőzését is megnyerte a magyar kettős a svédországi curling vegyespáros [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása