2017.10.8 18:25; Frissítve: 2017.10.9 11:22


Lakások tízezrei vannak kitéve a betörők kényének-kedvének

Akár egy mobiltelefonnal is lehetséges figyelemmel kísérni lakásunk biztonságát Akár egy mobiltelefonnal is lehetséges figyelemmel kísérni lakásunk biztonságát - © Fotó: ÉM
Borsod-Abaúj-Zemplén – Mit tehetünk, ha otthonunk biztonságát a topra szeretnénk emelni?
hiba beküldése

Senkinek nem hiányzik, hogy délután a munkából hazaérve hűlt helyét találja értékeinek, amiért tisztes módon megdolgozott. Még rosszabb a helyzet, ha a személyi biztonság is csorbát szenved.

Biztonsági helyzet

Az úgynevezett vagyon elleni bűncselekmények a leggyakoribbak közé tartoznak hazánkban. Tavaly 95 411 ilyen történt, és ezek a típusú bűnesetek zavarják a legjobban az embereket.

Természetesnek hangzik, hiszen mindenki saját privát szférájaként érzékeli otthonát, illetve az ott fellelhető dolgok értéke nem csupán forintban kifejezhető. Az életünk során sokszor kemény munkával összehozott ingóságok eltűnése igen érzékeny veszteség. A károkozás persze összefügg az adott környék adottságaival. A kevésbé biztonságos helyeken vélhetően szegényebb réteg lakik, így kisebb „az elkövető által okozott kár”, míg a jobb környékeken durvább módszerekkel dolgoznak és nagyobb kárt tudnak okozni a betörők.

Évente 100–150 lakásbetörés történik csak Miskolcon, és ez azt jelenti, hogy háromnaponta betörnek valahova. Ez elég ijesztő adat. Ha még azt is hozzátesszük, hogy egy gyakorlott betörő 15 másodperc alatt képes kinyitni egy bezárt ajtót! A folyamatos megfigyelés és dokumentálás mellett a riasztó- és video­megfigyelő rendszerek képesek visszatartani a rosszindulatú személyeket.

Mit tehetünk a biztonságért?

Az online videokamerás rendszerek könnyen kezelhetőek, kényelmes és hatékony védelmet tesznek lehetővé.

Már a megyében is létezik mobilalkalmazással kezelhető riasztórendszer. Gyors és egyszerű a használata, ráadásul a téves riasztások száma elhanyagolható. Sőt, a házi kedvencek – kutya, cica – sem jelentenek problémát a rendszer számára. Egy ilyen megbízható, egyedi igényekhez igazított riasztórendszer a biztonság alapja.

Alapvető funkciója, hogy a betörők által kedvelt behatolási utakat figyelje, mint például a pince, vagy egy kevésbé szem előtt lévő hátsó bejárat.

Egy otthoni riasztórendszer kamerákkal kiegészítve prémium szintre emeli a személyes biztonságot, illetve védi az otthont és az ott található értékeket. Számos okos funkcióval rendelkezik, például riasztás esetén telefonos értesítést küld, távirányítással történő ki-, illetve bekapcsolásra van lehetőség, továbbá távfelügyeletre is csatlakoztatható. Megjelenésük is tökéletesen illeszkedik a kialakított belső terekhez, így minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a szép külső intelligens belsőt takar.

– ÉM –


Kérdések és válaszok

Feltettünk néhány kérdést büntetésüket töltő betörőknek, hogy megtudjuk, mennyire tartják őket vissza a biztonságtechnikai rendszerek.

Mi tesznek, ha „munka” közben megszólal a riasztó?

Azonnal elhagyják az ingatlant.

Visszatartó erő a videomegfigyelő kamera?

Igen.

Hogyan jutottak be az épületekbe?

Legtöbbször egy nyitva felejtett ajtón vagy ablakon keresztül.

Mi volt az első dolog, ami után kutatni kezdtek a házban?

Ékszer, elektronikai berendezések, készpénz, bankkártyák, fegyverek.

Hol keresték az értékeket?

Mindenhol. Tűzhely, fagyasztó, akvárium, könyvespolcok, müzlisdobozok.

Milyen a betörő szempontjából ideális ingatlan?

A betörők szeretnek láthatatlanok maradni, ezért egy átláthatatlan kerítés, illetve dús növényzet kedvező feltételeket biztosít.


Éjjel-nappal megfigyel

A távfelügyelet elsődleges célja a betörés megszakítása, nem a bűnözők helyszíni elfogása. A távfelügyeleti szolgáltató elsődlegesen a személyek és a házban lévő tárgyak biztonságát szavatolja. Elsődleges feladatuk leellenőrizni, hogy valós vagy téves riasztásról van szó, a távollévő ügyfél nyugalma érdekében. Tényleges betörés esetén a járőrszolgálat megzavarhatja az elkövetőt, illetve a helyszínen maradva biztosítja az ügyfél megérkezéséig az épületet, megakadályozhatják, hogy teljesen kirámolják a lakást vagy hosszasan kutassanak. Az is gyakran előfordul, hogy a bűnözők csak előre letesztelik, történik-e reagálás a riasztó jelzésére, és ha igen, akkor odébbállnak.




További hírek a Borsod-Abaúj-Zemplén kategóriából
Tessza, a nap lánya
Miskolc - Tessza egy nagyon színes egyéniség. A kedvence a kék. tovább »
A Luxor nyerőszámai és nyereményei – 42. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők: tovább »
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei – 42. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott ötös lottó és Joker [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. október 21.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Halálos balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről – Szemtanúk jelentkezését várja a rendőrség
Miskolc - A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a lakosság segítségét kérik egy Encs és Gibárt [...] tovább »
Fotók: Akvarellek és faragások kiállítás Miskolcon
Miskolc - Kovács Mária festőművész és Merényi József fafaragó népi iparművész Akvarellek és faragások [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női röplabda BL – A CEV Kupában folytatja szereplését a Békéscsaba
Budapest, Treviso - A bajnoki címvédő Békéscsaba az idegenbeli visszavágón is kikapott az olasz Imoco Volley [...] tovább »
Férfi vízilabda ob I – Húsz gólt lőtt a BVSC az UVSE-nek
Budapest - A BVSC fölényesen, 12 góllal győzött az UVSE vendégeként a férfi vízilabda ob I szombat esti [...] tovább »
Férfi vízilabda ob I – Kilencgólos egri diadal a Honvéd otthonában
Budapest - Meglepően simán, 12-3-ra verte vendégként az Eger a Honvédot a férfi vízilabda ob I szombati játéknapján. tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Súlyos vereséget szenvedett a címvédő
Budapest - Súlyos, 32 pontos vereséget szenvedett Pécsen a címvédő Alba Fehérvár a férfi kosárlabda NB I [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Vasas-győzelem az MTK ellen
Budapest - A Vasas Akadémia kilenc ponttal verte az MTK Budapestet a női kosárlabda NB I szombati játéknapjának [...] tovább »
Egyesült Államok Nagydíja – Hamilton nyerte a harmadik szabadedzést is
Budapest, Austin - A pontversenyben élen álló Lewis Hamilton volt a leggyorsabb az Egyesült Államok Forma-1-es [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása