2018.07.2 17:19; Frissítve: 2018.07.2 17:19


Megkezdte munkáját Rovó László, az SZTE új rektora

Megkezdte munkáját Rovó László, az SZTE új rektora
Szeged – Megkezdte munkáját Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) új rektora, az orvosprofesszor július 1-jétől négy évig tölti be a vezetői tisztséget.
hiba beküldése

Rovó László az SZTE új rektori vezetését bemutató hétfői sajtótájékoztatón elmondta, a saját területükön nemzetközileg elismert szakembereket sikerült a rektorhelyettesi feladatokra felkérnie.

Széll Márta orvosprofesszor általános és stratégiai rektorhelyettesként dolgozik majd. A szakember a megelőző négy évben dékánhelyettesi posztot töltött be az orvosi karon.

Az oktatási rektorhelyettes Gellén Klára, az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar üzleti jogi intézetének vezetője 2010-től a jogi karon dékánhelyettesként hasonló feladatot látott el. A versenyképesség javítását, a hallgatói létszám növelését, az SZTE kiváló megítélésű képzéseinek továbbfejlesztését nevezte legfontosabb feladatának.

Kónya Zoltán, az SZTE Természettudományi Kar kémiai intézetét és környezettudomány doktori iskoláját vezető professzor tudományos és innovációs rektorhelyettesként az intézmény elmúlt években elkezdett komoly ipari és ipar közeli projektjeinek erősítését és bővítését, valamint az egyetem nemzetközi láthatóságának javítását jelölte meg célként.

Zakar Péter 19. századi magyar történelemmel, egyháztörténettel foglalkozó kutató és oktató nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettesként az egyetem hazai és határon túli kapcsolataiért felel majd. A szakember 2006-tól 2014-ig a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöki posztját töltötte be, valamint négy évig a Gál Ferenc Főiskola társadalomtudományi karát irányította dékánként.

Rovó László a rektori pozícióban Szabó Gábor akadémikust váltotta az SZTE élén, aki két cikluson keresztül vezette a felsőoktatási intézményt.

– MTI –



Vác.
SZUPERINFO.HU




Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása