2018.02.13 15:28; Frissítve: 2018.02.13 15:36


Videó: Lecsaptak a dílerekre Miskolcon – a rendőröktől akart vásárolni a droghasználó

Lecsaptak a dílerekre Miskolcon - a rendőröktől akart vásárolni a droghasználó Lecsaptak a dílerekre Miskolcon - a rendőröktől akart vásárolni a droghasználó - © Fotó: BAZMRFK
Miskolc – Három, szervezett akció keretében a rendőrök három dílert is kiiktattak a miskolci utcákról.
hiba beküldése

A Miskolci Rendőrkapitányság Felderítő Osztályának munkatársai az elmúlt napokban három szervezett akciót is végrehajtottak a székhelyi városban. A rajtaütések eredményeként három kereskedővel szemben új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség, míg a fogyasztókkal szemben szabálysértési eljárás indult.

A rendőrök többek között 2018. február 5-én, a Szondy György úton csaptak le, ahol a miskolci kollégákat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság „Bükk” Közterületi Támogató Alosztályának munkatársai támogatták. Itt fordult elő, hogy az akció közben a – házban zajló eseményekről mit sem sejtő – vásárló egy titkos ablakon keresztül adta le rendelését a rendőröknek.

drog1

Más alkalommal a Malomszög utcában fogtak el a rendőrök egy kereskedőt, aki fiatalkorú gyerekeknek is adott el az új pszichoaktív anyagból. A harmadik csapást az Andrássy úton hajtották végre a Felderítő Alosztály munkatársai.

drog2

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya az esetek kapcsán felhívja figyelmet, hogy az új pszichoaktív anyagok hatásai kiszámíthatatlanok! Ezért a szülők, pedagógusok, ha a következő tüneteket tapasztalják gyerekeiken, tanulóikon akkor gyanakodjanak és kérjék szakember segítségét!

  • Tehát amikor a gyermek magatartása eltér a megszokottól,
  • ideges, ingerlékeny, vagy levert, közönyös, térbeli és időbeli tájékozódása zavart,
  • indokolatlanul fáradt, gyorsan kimerül, alvászavarai vannak,
  • szűkebbek vagy tágabbak a pupillái mint általában,
  • szájszárazság, orrfolyás, étvágytalanság, erős fogyás jelentkezik nála,
  • színes tabletták, ismeretlen eredetű gyógyszerek, porok, féltve őrzött, kézzel sodort cigaretta, zöld, száraz növényi törmelék kerül elő a zsebéből, használati tárgyai közül, akkor gyanakodjanak!

– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Videó: Felhőnek álcázta magát az UFO, de a HD kamera csúnyán lebuktatta
USA - Ez lett ám az emlékezetes kamerateszt: a felvételt készítő lány Floridában, a Vero Beach-en próbálgatta [...] tovább »
Japán legnagyobb korallzátonyának mindössze egy százaléka egészséges
Washington - Japán legnagyobb korallzátonyának mindössze egy százaléka egészséges - derült ki egy új [...] tovább »
Százhuszonnégy új fajt találtak a bolíviai Madidi Nemzeti Parkban
La Paz - Befejeződött a világ egyik emberi beavatkozástól legkevésbé érintett térsége, a bolíviai Madidi [...] tovább »
Brexit – Több mint tízezer brit vette fel a német állampolgárságot az utóbbi két évben
Berli - Tízezernél is több brit állampolgár vette fel a német állampolgárságot az utóbbi két évben - [...] tovább »
Az Európai Bizottság 166 milliárd eurós költségvetést tervez jövőre
Brüsszel - Az Európai Bizottság előterjesztette a 2019-re vonatkozó uniós költségvetési tervezetet, amelynek [...] tovább »
A medvepopuláció szabályozására kötelezte a román parlament a kormányt
Bukarest - Úgynevezett beavatkozási kvóta megállapítására kötelezte a román parlament a bukaresti [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Csúfosan zárta az idényt a DVSC-TVP
Debrecen - Szétesően, mélyen a tudása alatt játszott a DVSC-TVP, melynek nem is lehetett más a vége, csak egy [...] tovább »
Kisvárda Master Good SE – Gólzáporral kezdtek és zártak
Kisvárda - A szezonzáró mérkőzésen magabiztos győzelmet aratott a kisvárdai női kézilabda-csapat. tovább »
Videó: Megvolt az idei utolsó DVSC-suliroadshow
Debrecen - Kuti Krisztián, Barna Szabolcs és Dombi Tibor képviselte a klubot a Dózsa György Általános Iskolában. tovább »
Serie A – Maurizio Sarri vezetőedző távozott a Napolitól
Budapest/Nápoly - Maurizio Sarri vezetőedző szerdán távozott a Napoli labdarúgócsapatától. tovább »
Férfi röplabda Európa Liga – Újabb magyar vereség
Budapest - A magyar férfi röplabda-válogatott 3-1-re kikapott Albánia csapatától az Európa Liga ezüst [...] tovább »
Északi-sarkvidéki jégkorongmérkőzést szervez Fetyiszov
Moszkva - A globális felmelegedés veszélyeire figyelmeztetve jégkorongmérkőzést szervez jövőre az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása