Frissítve:

Vadászok és vad ászok

Vadászok és vad ászok
kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Múzeumban 2013. június 28. – szeptember 1.

hiba beküldése

Még egy hét sem telt el a Dombóvár és térségének vadász-közösségei által oly nagy sikerrel lebonyolított s immár hagyományos Tolna megyei Vadásznap óta, a korábban beharangozott terveknek megfelelően ezt egy újabb rangos alkalom követte. Bán Béla és Stemler József kezdeményezésére, kibővülve dr. Kriston Vízi József múzeumvezető szervezésével, 2013. június 28-án egy három elemből, de azonos gondolatiságra felfűzött tárlat nyílt a dombóváriak közgyűjteményében.

A Kapos-mente és a külső-somogyi táj immár végleg eltávozott, emberségükkel és természetszeretetükkel máig példát mutató legendás vadászok: Berg Péter, vitéz Bessenyei Zoltán, Farkas István, Keller Ádám, Kovács Imre, Szőke Géza és Dr. Várnai János életútját összefoglaló képes tablók mellett egy-egy általuk elejtett ritka agancsos trófeája köré szerveződött a nyári szezon izgalmas tárlata. A családi gyökerek révén megyénkhez kötődő, külföldi vadászok magyarországi beutaztatásával elkötelezetten foglalkozó Gebhardt János (NE.GA.CO Kft.) révén került kapcsolatba egymással Barabás Márton Munkácsy-díjas festőművész és a dombóvári múzeum vezetője, akik örömmel működtek együtt egy friss kortárs képzőművészeti anyag bemutatása érdekében. A Budapesti Kommunikációs Főiskola Alkalmazott Művészeti Intézetének (BKF AMI) Képi ábrázolás szakos hallgatói az elmúlt szemeszter során készítettek és nyújtottak be (a Rácmolnár Sándor Munkácsy-díjas festőművésszel megerősített) tanszakukra vad, és állat tematikájú munkákat: rajzokat, tanulmányokat és kisplasztikákat. Végül is – művész tanáraikkal együtt – 25 alkotó közel félszáz munkája került kiállításra a múzeum Szepessy-szalonjában.

A hallgatók által készített s itt bemutatott számos állat-anatómiai mű kiválóan illeszkedik egy, a 2007 nyarán feltárt késő római kori sír és izgalmas mellékleteinek anyagához, amelyet nemrég Boruzs Katalin régész egy nemrég megjelent önálló tanulmányban mutatott be. A számos nóvummal szolgáló, nagyberuházást megelőző feltárást vezető Dr. Szabó Géza s társai elrendezésében látható közel kétezer évvel ezelőtt élt lovas vadász és kísérő kutyáinak maradványai a táj tudatos vadgazdálkodásának és gondos kezelésének hiteles bizonyítékait adják.

Ez alkalommal a kiállítóhely főbejáratából nyíló kisebb helyiségben egy múzeumi tudás-műhelyt is átadtak, amely a Városi Könyvtár támogatásával kihelyezett gyermek-olvasót, hangzó- és képes sarkot, valamint a nyárban készülő alkalmi munkák tárlóit foglalja magába; de működtetését nem csak idényjelleggel tervezik.

A több mint félszáz érdeklődő jelenlétében megnyílt kiállításhoz először Nyírő Tamás, Ács András és ifj. Berg Péter vadász-kürt triója szolgált a vadak és elejtőik előtt tisztelgő dallamokkal, majd a térség vadász-doyenje, Nagy Imre Nimród-díjas sportvadász idézte fel a közelmúlt történéseit és kiemelkedő személyiségeit.
A korábban már említett szakemberek rövid ismertetőit követően Kocsner Antal, az Országos Magyar Vadászkamara megyei elnöke köszöntötte az együttlévőket és köszönte meg Dombóvár s környéke vadásztársadalmának ragaszkodó családias összetartozását és a példás bemutatót.

A kiállítás kivitelezését a kurátorok irányításával Bordi Anna, Kertész Tamás, Németh Richárd, Schnetz János és Szabó Csenger, valamint az Apáczai Csere János Középiskola 9. évfolyamos diákjai végezték.

A zavartalan megvalósítást a BKF AMI, Dombó-Coop Zrt., Dombóvár Város Önkormányzata, a Folux Kft., Pölöske Károly és Sebrek Csaba vállalkozása, valamint a Dombóvári Szecsox Nyomda és a Wosinsky Mór Megyei Múzeum biztosította.
A megnyitó délutánját záró fogadás ínyencségeit a legendás vadászok adományozó lelkű leszármazottai, valamint Bán Béla és Stemler József családja ajánlották fel; köszönet érte!

A tárlat keddtől péntekig 9.30-12.30, 13.30 és 17 óra között tekinthető meg; eltérő látogatás előzetes bejelentése a 20/286 7959-es telefonszámon, illetve a muzeum.dombovar@gmail.com e-levelezőn lehetséges.

– kristonvízi –
fotók (műtárgyak): Barabás Márton
esemény: Németh Gabriella

Címkék: ,


További hírek a Dombóvár kategóriából
A Dombóvári Szuperinfó Reklámiroda új helyre költözött
Április 4. óta új irodánkban várjuk ügyfeleinket. tovább »
El kell végeznie Dombóvárnak az egykori Korona szálló állagmegóvását
A dombóvári önkormányzatnak bírósági határozat szerint is el kell végeznie a legszükségesebb állagmegóvást [...] tovább »
Segíts, hogy segíthessünk!
Évente egyre több gyerek tűnik el! 2011-ben több mint 10.000 bejelentett eset, 2012-ben 16.000 gyermek tűnt el. tovább »
Rendkívüli segítségre várnak a Fülöp-szigeteken!
Az UNICEF legfontosabb feladata katasztrófahelyzetekben a gyermekek és családtagjaik számára az életmentő [...] tovább »
Kiraboltak egy szekszárdi patikát
Kiraboltak egy szekszárdi gyógyszertárat kedden kora este. A rendőrségkéri, hogy aki a bűncselekménnyel [...] tovább »
A Dombóvári Múzeum új látnivalói
A Dombóvári Helytörténeti Múzeum raktár-épülete, újjárendezett mezőgazdasági ... tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Videó: Lebontották a DVTK Stadion klubházát
Miskolc - Hétfőn a Diósgyőri Stadion legendás klubházának estek nekik a markolók és az 1939-ben épült [...] tovább »
Nem volt gyenge pontjuk a DEAC-os lányoknak
Debrecen - Sorsdöntő mérkőzésen nyert a DEAC női futsalcsapata. Az egyetem kézilabda együttese döntetlennel [...] tovább »
Vasas vs. DVTK – A listavezető angyalföldiek könnyed győzelme Kispesten
Miskolc - Csak idő kérdése volt, hogy mikor bukja el a Vasas elleni bajnokit a Diósgyőr. tovább »
Hosszú Katinka és Michael Phelps az év úszói
Windsor (Kanada)/Budapest - Hosszú Katinka egymás után harmadszor, Michael Phelps 2012 után másodszor lett az év [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Hétfő, kedd
Budapest - A hétfői és keddi élő sportközvetítések a hazai televíziókban: tovább »
Férfi röplabda NB I – A Kazincbarcika is öt játszmában győzött
Kazincbarcika - A Dunaferr után a Kazincbarcika is öt szettben győzött a férfi röplabda-bajnokság [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása