Frissítve:

Valentin napi musicalvarázs Polyák Lillával és Homonnay Zsolttal Hódmezővásárhelyen a BFMK-ban

Valentin napi musicalvarázs Polyák Lillával és Homonnay Zsolttal Hódmezővásárhelyen a BFMK-ban
A népszerű színész-énekes házaspár, Polyák Lilla és Homonnay Zsolt kedvenc musicalslágereiből összeállított Valentin napi csokorral kedveskedik a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ közönségének február 14-én, csütörtökön este 7 órától. Az esten duettek és szólók hangzanak fel, a zenei aláfestést Bársony Bálint és zenekara adja, akik meglepetéssel is készülnek.

Különleges, házassági évfordulóval egybekötött musical varázslatot hoz Valentin napra Polyák Lilla színésznő férjével, a tavalyi év musical színészével, Homonnay Zsolttal a BFMK-ba. A közös fellépésen kedvenc musicaljeikből csemegéznek, valamint saját slágereik is felhangzanak a szerelmesek ünnepén. A nagyérdemű részleteket hallhat a Jekyll és Hyde-ból, az Elisabeth-ből, valamint néhány ritkaságot is előad az ismert énekes pár. De nemcsak duetteket énekelnek, hanem szóló számokkal is fellépnek; Hódmezővásárhelyen lesz a premierje Polyák Lilla eurovíziós dalának, a Valami másnak, amelyet a Dal című produkcióban láthatnak majd a televíziónézők. A zenét Bársony Bálint és zenekara szolgáltatja, akik az előadás második felében meglepetéssel várják a musical show-ra jegyet váltókat.

 

(www.hodmezovasarhely.hu)

hiba beküldése



További hírek a Hódmezővásárhely kategóriából
KÖZMEGHALLGATÁS
Tisztelt Hódmezővásárhelyi Polgárok! tovább »
NEM SOK HIÁNYZOTT A DÖNTŐBE JUTÁSHOZ
Kedden este 18.00 órai kezdéssel a Bonyhád otthonában léptek volna pályára Vásárhelyi Kosársuli játékosai. tovább »
Honvédtiszt jelöltek Hódmezővásárhelyen
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és a Honvédelmi Minisztérium Miniszteri Kabinet főnöke látogatást tett [...] tovább »
Jó játékkal, szép győzelmekkel búcsúzott az évtől a HLKC
Az őszi szezon zárófordulójában a péntekre előrehozott mérkőzésen Szeghalomra látogatott az NBII Dél-Kelet [...] tovább »
Családi események Hódmezővásárhelyen
A Családi események keretében minden hét elején az elmúlt héten született gyermekekről, a [...] tovább »
KÖNNYEDÉN GYŐZTEK CSORVÁSIÉK
A vártnál jóval könnyebb győzelmet aratott az Eger ellen a Vásárhelyi Kosársuli. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi kézilabda BL – Sterbik Árpád a legjobb kapus
Budapest/Köln - Sterbik Árpád, a címvédő macedón Vardar Szkopje vajdasági kapusa bekerült a férfi kézilabda [...] tovább »
Nánás csapatában még egy nő is helyet kapott
Hajdúnánás - Helyt állt a nánási csapat a IV. Magyar Önkormányzatok Focikupáján. tovább »
A cigándi Kiss-gólöröm a „hetediken”
Cigánd - A labdarúgó megyei II. osztály Keleti csoportjának hétvégi fordulója Kiss Marcellről szólt. tovább »
A Vasas, a DEAC és a Gyergyószentmiklós is bejelentkezett
Miskolc - Három új klub szeretne indulni a jégkorong Ers­te Liga 2018/2019-es évadjában. tovább »
Férfi kézilabda NB I – Schuch Timuzsin a Ferencvárosba igazolt
Budapest - Schuch Timuzsin, a magyar férfi kézilabda-válogatott csapatkapitánya a Ferencvárosban folytatja [...] tovább »
Megérkezett a foci-vb hivatalos dala!
Budapest - A torna kezdete előtt húsz nappal mutatták be a Live It Up című számot. A dalnak magyar vonatkozása is [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása