Frissítve:

Vásárhelyen is bajnoki címet szerzett a Koczka Kézisuli

Vásárhelyen is bajnoki címet szerzett a Koczka Kézisuli
Nehéz mérkőzéseket vívtak, ám a csapat kiemelkedő játékot nyújtott. A Koczka Kézisuli fiúcsapata hazai pályán is bajnok lett, mindezt még a kecskeméti szülők botrányos viselkedése sem akadályozhatta meg.

hiba beküldése

Mindenki tudta, hogy Csongrád és Bács-Kiskun megye négy legerősebb, legifjabb szivacskézilabda csapatai között kiélezett mérkőzések, hangulat várható. Így is történt, minden találkozó szoros végeredménnyel zárult. A szép számmal kilátogató vásárhelyi szurkolók, – hozzá kell tenni, voltak ennél többen is a szezonban, talán ez a nyári nagy meleg rovására írható – mind Kézisulis győzelmet vártak, szurkoltak érte, melynek eredménye lett.

 

A négycsapatos döntőn a Koczka Kézisuli csapatán kívül, a Szentes SI, illetve a Kecskeméti Sportiskola A és B csapata szerepelt. Utóbbiakat fűtötte igazán a visszavágás vágya, ugyanis mint ismert, június elsején drámai csatában, hétméteres párbajban hozta el Koczka Gergő együttese a bajnoki címet a hírös városból. A bajnokság speciális lebonyolítási rendszere miatt, most lehetőségük adódott a visszavágásra. Ám nem így történt, mindhárom mérkőzésén végig vezettek a fiúk, és szerezték meg a Koczka Kézisuli történetének második bajnoki címét. Egyedülálló siker az övék, két héten belül két bajnoki cím, immáron Hódmezővásárhelynek tényleg van minőségi fiú utánpótlás kézilabdacsapata, nem is akármilyen.

 DSCN1249

A csapat eredményei:

Koczka Kézisuli – Szentes SI 16:14 

Kecskeméti Sportiskola “A” – Koczka Kézisuli 15:17

Koczka Kézisuli – Kecskeméti Sportiskola “LA” 19:16

 

Az Erima Országos Kézilabda Gyermek-bajnokság, Badó László régió, 2. fiú döntőjének végeredménye:

1. Koczka Kézisuli

2. Kecskeméti Sportiskola “LA”

3. Kecskeméti Sportiskola “A”

4. Szentes SI

 

A Koczka Kézisuli bajnokcsapatának névsora: 

Csaba Gergely, Jelencsik Péter, Kis Gergely, Kovács Viktor, Lőkös Bálint, Nagy Zsigmond, Ombódi Balázs, Rákos Dániel, Tatár Dávid

 DSCN1390

A csapat edzői: 

Koczka Gergő és Koczka Dorina

 

Koczka Gergő: Hosszú út vezetett a két bajnoki címünkig, köszönöm a csapat példaértékű edzésmunkáját. Fegyelmezett játékkal, szoros mérkőzéseken diadalmaskodtunk. Nagyszerűnek tartom, hogy hazai pályán a bajnokságban idén egyetlen csapat sem tudott legyőzni minket. Jövőre még nagyobb eredményekre készülünk, még több csapattal, még több játékossal. Köszönöm az egyesület nevében az egész éves támogatást, a bajnoki címeket azoknak ajánlom, akik valamilyen formában hozzájárultak a sikerhez, illetve az édesanyámnak, aki ma ünnepli a születésnapját.

DSCN1423

Sajnálatos módon a döntő kiváló hangulatát, és a gyerekek örömteli játékát, sportolását, pár magáról, és a sport alapvető értekeiről megfeledkező kecskeméti szülő, minősíthetetlen viselkedése zavarta meg. A kézilabda mérkőzéseken szerencsére ritkán tapasztalható módon, a vásárhelyiek egyik játékosát, a második mérkőzésük után az öltözőbe menet megállították, emelkedett hangvételben kérték számon, a nekik nem tetsző, ám amúgy kiváló védő munkája miatt, aki ezek után az öltözőbe sírva rohant be. A következő, mindent eldöntő mérkőzésre, többszöri győzködés után, szinte rettegve lépett a pályára, melegíteni kezdett, amikor a renitens, extra adottságokkal megáldott kecskeméti „szurkolók” újfent a pályára lépve, letámadták őt. A fiatal sportoló a bemelegítés végig bőgése után, végül lejátszotta a mérkőzést, 4 góljával és ellenállhatatlan védekezésével (a remekül teljesítő játékvezetőktől, a mérkőzésen még kiállítást sem kapott) sikerült diadalmaskodni. A bemelegítéskor a pályára rontó szülőket a csapat edzőjének, Koczka Gergőnek kellett szó szerint ellöknie a Kézisulis sportoló közeléből, nagy szóváltások közepette. A játékvezetőknek ezúton is szeretné megköszönni a Koczka Kézisuli vezetősége a felkészültségét, közbenjárását. A kecskeméti szülők messze, a lelátóra lettek száműzve a döntőre, a bajnok a Vásárhely lett, és remélhetőleg többet ilyen jelenet soha nem fordul elő. A mozgás öröme, a sportolás mindennél többet ér, a legkisebb korosztálynál meg főleg.

 

(Koczka Kézisuli)



További hírek a Hódmezővásárhely kategóriából
KÖZMEGHALLGATÁS
Tisztelt Hódmezővásárhelyi Polgárok! tovább »
NEM SOK HIÁNYZOTT A DÖNTŐBE JUTÁSHOZ
Kedden este 18.00 órai kezdéssel a Bonyhád otthonában léptek volna pályára Vásárhelyi Kosársuli játékosai. tovább »
Honvédtiszt jelöltek Hódmezővásárhelyen
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és a Honvédelmi Minisztérium Miniszteri Kabinet főnöke látogatást tett [...] tovább »
Jó játékkal, szép győzelmekkel búcsúzott az évtől a HLKC
Az őszi szezon zárófordulójában a péntekre előrehozott mérkőzésen Szeghalomra látogatott az NBII Dél-Kelet [...] tovább »
Családi események Hódmezővásárhelyen
A Családi események keretében minden hét elején az elmúlt héten született gyermekekről, a [...] tovább »
KÖNNYEDÉN GYŐZTEK CSORVÁSIÉK
A vártnál jóval könnyebb győzelmet aratott az Eger ellen a Vásárhelyi Kosársuli. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Australian Open – Visszaléptek a Williamsek, Babosék csütörtökön kezdenek
Budapest/Melbourne - Serena és Venus Williams visszalépett az ausztrál nyílt teniszbajnokság női páros [...] tovább »
Olimpia 2024 – Egyre többen támogatják a budapesti olimpiát
Budapest - A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a magyar lakosság közel kétharmada (63 százalék) [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Szerda, csütörtök
Budapest - A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »
Jegesmedvék vs. FTC – Jól kezdődött és jól végződött
Miskolc - A Ferencváros volt a Macik vendége a Miskolcon rendezett Mol Ligás jégkorongmérkőzésen. tovább »
Eperjesen játszik a Cigánd
Cigánd - Szerdán 14 órától játssza idei első felkészülési mérkőzését a labdarúgó NB II-ben szereplő [...] tovább »
Jégkorong MOL Liga – Tizenegy gól Miskolcon
Miskolc - A listavezető DVTK gólgazdag mérkőzésen 7-4-re nyert a Ferencváros ellen a jégkorong MOL Liga keddi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása