Frissítve:

Vasúttörténeti jubileumot ünnepelnek Szegeden

Vasúttörténeti jubileumot ünnepelnek Szegeden
Vasúttörténeti kiállítással, mozdonybemutatóval és izgalmas programokkal ünnepli megalakulásának 125. évfordulóját a Szegedi Vasútigazgatóság. Május 8-án, szerdán emléktábla avatással és koszorúzással vette kezdetét a jubileumi ünneplés.

hiba beküldése

A szerdai rendezvényen részt vett Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke is, a MÁV Zrt. Szegedi Területi Központjának épületében pedig Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója avatta fel az Igazgatóság 125. évfordulóját megörökítő emléktáblát, amelyet Fehér Péter, a MÁV Zrt. Szegedi Területi Központ vezetője koszorúzott meg. „Az elmúlt 125 évben a vasút szerves részévé vált Szeged városának és térségének, és egykori vasutas kollégáink sok milliónyi utast szállítottak el úti céljaikra.

 

Áldozatos munkájukért, a vasút hírnevének öregbítéséért köszönet illeti őket, és ezt a munkát a mostani vasutas generációnak kötelessége folytatni” – mondta Dávid Ilona az ünnepségen, és hozzátette: a vasút egyre fontosabb szerepet tölt be a közösségi közlekedésben, és a Kormány is különös figyelmet fordít rá. Mindezt jól mutatja a vasúti fejlesztések nagy aránya, ez a tendencia a tervek szerint a soron következő uniós támogatási ciklusban is hasonló prioritást élvez majd.

 

Fehér Péter területi központvezető az ünnepségen felidézte a Vasútigazgatóság történetét, amely 1894-ben úgy kezdődött, hogy Szeged városa ingyen adott telket a Pfaff Ferenc tervei szerint fölépült vasúti palotának. Ez a létesítmény az 1944-es bravúros emeletráépítés után ma is eredeti funkcióját tölti be. „1927-28-ban Szentesen épült az ország első motoros fűtőháza és bázisa, a villamos üzem 1974 óta működik a szegedi területen, a gőzösök pedig 1982-ig jártak vonalainkon – ismertette a Fehér Péter, aki beszámolt arról is, hogy a hosszú idő alatt 32 igazgató, üzletvezető irányította a rá bízott területet.

 

A jubileumi évben egyúttal a Szegedi Vasúttörténeti Alapítvány fennállásának 20. évfordulójára is emlékeznek. Szabó Gyula, a Vasúttörténeti Alapítvány kuratóriumának elnöke az alapítvány jubileumi kiadványáról tartott ismertetőt a rendezvényen, majd ezt követően a résztvevők nosztalgiavillamossal távoztak a szegedi Fekete Házba, a Vasúttörténeti Kiállítás megnyitójára. A június 31-ig látogatható, interaktív tárlat többek közt vasúti használati tárgyakat, működő fénysorompót, terepasztalt vonultat fel.

 

A Szegedi Vasútigazgatóság egész évben szervez programokat az évforduló alkalmából. Május 11-én, szombaton járműbemutató és nyílt nap várja a nagyközönséget a Szegedi Nagyállomáson, amelynek keretében megtekinthetik a közelmúltban átadott üzemirányító központot. Ezen a napon a MÁV múlt csütörtökön bemutatott Mátyás Király Mozdonya is megtekinthető lesz a helyszínen.

 

(MÁV Zrt.)

 



További hírek a Hódmezővásárhely kategóriából
KÖZMEGHALLGATÁS
Tisztelt Hódmezővásárhelyi Polgárok! tovább »
NEM SOK HIÁNYZOTT A DÖNTŐBE JUTÁSHOZ
Kedden este 18.00 órai kezdéssel a Bonyhád otthonában léptek volna pályára Vásárhelyi Kosársuli játékosai. tovább »
Honvédtiszt jelöltek Hódmezővásárhelyen
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és a Honvédelmi Minisztérium Miniszteri Kabinet főnöke látogatást tett [...] tovább »
Jó játékkal, szép győzelmekkel búcsúzott az évtől a HLKC
Az őszi szezon zárófordulójában a péntekre előrehozott mérkőzésen Szeghalomra látogatott az NBII Dél-Kelet [...] tovább »
Családi események Hódmezővásárhelyen
A Családi események keretében minden hét elején az elmúlt héten született gyermekekről, a [...] tovább »
KÖNNYEDÉN GYŐZTEK CSORVÁSIÉK
A vártnál jóval könnyebb győzelmet aratott az Eger ellen a Vásárhelyi Kosársuli. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi kézilabda NB I – Idegenbeli sikerek
Budapest - A címvédő Veszprém, valamint a Szeged is idegenben nyert a férfi kézilabda NB I keddi játéknapján. tovább »
Dávid a naményi Góliát
Vásárosnamény - A beregi támadó klasszikus mesternyolcassal tette emlékezetessé maga számára az idényt. tovább »
Túl a koponyaműtéten: Dávid jól van!
Kótaj - A három órás beavatkozást követően a huszonegy éves játékos nem érez fájdalmat. tovább »
Szpari – Túl a műtéten, jöhet a rehabilitáció
Nyíregyháza - Szokol Zsolt lőni készült, amikor részlegesen szakadt a szalag, de ez később derült ki. tovább »
Berki Krisztiánnak már csak minimális fájdalmai vannak
Budapest - Szeptemberi vállműtéte után jól halad a felépülése Berki Krisztián olimpiai, világ- és [...] tovább »
Ilyen, amikor a név kötelez
Nyíregyháza - Gönczi János kapitányként debütált, a fiai pedig diadalmaskodtak a küzdősport gálán. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása