Frissítve:

Videó: Felmérik a DVTK labdarúgóit

Nono is a teljesítőképessége határait feszegette Nono is a teljesítőképessége határait feszegette - © Fotó: dvtk.eu/Szabó Krisztián
Miskolc – A vasárnapi első edzést követően hétfőn és kedden felméri az egészségügyi stáb a DVTK labdarúgóinak terhelhetőségét laboratóriumi és pályakörülmények között.

hiba beküldése

A munka párhuzamosan folyik Miskolcon és Debrecenben. Miközben az egyik csoport tagjaiank a Miskolci Atlétikai Centrum rekortánján előre meghatározott időre kellett több ütemben a kijelölt távot teljesíteni (és eközben több alkalommal laktát-tesztet végeztek az egészségügyi stáb tagjai), addig a keret másik fele a debreceni Sportdiagnosztikai, Életmód- és Terápiás Központban az ilyenkor szokásos vizsgálatokon vett részt (teljes vérkép, EKG, stb.). Zárásként pedig a futópadon kellett gyorsuló intenzitással sétálni, kocogni, majd futni.

Forrás: dvtk.eu



A DVTK is elkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra
Miskolc - Harmincan vettek részt a DVTK NB I-es labdarúgócsapatának évad­nyitó foglalkozásán. Havas, fagyos nap volt a vasárnapi Diósgyőrben, ahol az új évben először találkoztak az élvonalbeli együttes játékosai. Először Bódog Tamás szakmai igazgató vázolta fel a teendőket a futballistáknak, majd ...

Bruno Sellanes, Iago Borjes és Hursán György is részt vett a DVTK idei első edzésén
Miskolc - Egy argentin és egy uruguayi, valamint egy Németországból hazatérő magyar fiatal labdarúgó is a DVTK-val kezdte meg a felkészülést vasárnap délután. Vasárnap délelőtt előbb a szakmai és az egészségügyi stáb tagjai jelentek meg a DVTK Edzőközpontban, majd sorra érkeztek a labdarúgók, öss...

Oláh Bálint a Mezőkövesd Zsóry FC csapatában folytatja
Mezőkövesd, Miskolc - A Mezőkövesd Zsóry FC szombaton három évre szóló szerződést kötött Oláh Bálinttal a DVTK 23 éves középpályásával. A ballábas labdarúgó elsősorban a középpálya közepén érzi otthon magát, legnagyobb erénye nemzetközi szintű munkabírása. Oláh Bálint 17 élvonalbeli bajnoki mecc...

Brkovic ügye még nem zárult le
Miskolc - Még bő egy hét és elkezdi a téli felkészülést a Diósgyőr. Hivatalosan a december 11-én, a lillafüredi Palotaszállóban megrendezett közös karácsonyi összejövetellel zárult a 2017-es esztendő a DVTK NB I-es labdarúgói számára (is). Azonban ahogyan az ilyenkor szokás, a futballisták egyéni...



További hírek a BOON - Sport - DVTK kategóriából
Magyar Kupa – Idegenben került előnybe a Balmazújváros
Budapest - Az élvonalbeli Balmazújváros 3-2-re nyert az NB II-es Győr otthonában szerdán, a labdarúgó Magyar [...] tovább »
Magyar Kupa: DVTK vs. Vác: Hó, valamint két diósgyőri gól esett
Miskolc - A Diósgyőr várhatja előnyösebb helyzetből a jövő heti Vác elleni MK-nyolcaddöntő-visszavágót­­­. tovább »
Ősszel adják át az új Illovszky Rudolf Stadiont
Budapest - A kormány által biztosított pluszforrásokkal az eredeti tervekhez képest hat-hét hónappal később, [...] tovább »
Magyar Kupa – Két góllal nyert a Diósgyőr
Budapest/Mezőkövesd - A Diósgyőr 2-0-ra legyőzte a másodosztályú Vác FC csapatát a labdarúgó Magyar Kupa [...] tovább »
Magyar Kupa – Debrecenben nyert a Dorog
Budapest - A másodosztályú Dorog csapata 2-1-re győzött az élvonalbeli Debrecen otthonában a labdarúgó Magyar [...] tovább »
Magyar Kupa – Elmaradt az Újpest-Paks mérkőzés
Budapest - Elmaradt az Újpest-Paks mérkőzés, a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének keddi első felvonása, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Magyar Kupa – Dávidnak nem volt esélye Góliáttal szemben
Sényő - A sényőiek számára ritka lehetőség adódott: országos nyilvánosság előtt játszhattak az MTK-val. tovább »
Budapesti női tenisztorna – Stollár hat játékot nyert Cibulkova ellen
Budapest - Stollár Fanny két szettben kikapott az első helyen kiemelt Dominika Cibulkovától a budapesti, 226 750 [...] tovább »
Szárnyalnak a DVSC-TVP ifijei
Debrecen - Újabb két győzelmével megszilárdította vezető helyét az I. osztályú bajnokságban a DVSC-TVP [...] tovább »
Magyar Kupa – Idegenben került előnybe a Balmazújváros
Budapest - Az élvonalbeli Balmazújváros 3-2-re nyert az NB II-es Győr otthonában szerdán, a labdarúgó Magyar [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Az amerikai sífutók első olimpiai sikere, Björgen 14. érme
Budapest - Hét számban avattak győztest a phjongcshangi téli olimpián szerdán, a sífutók szabadstílusú [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Elődöntőben a címvédő kanadai és a német férfi hokiválogatott
Budapest/Phjongcshang - A címvédő kanadai és a német válogatott négy közé jutásával vált teljessé a férfi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása