Videó: Veszélyes manővereket csinált, pedig jogosítványa sem volt, eltiltották Kistokajnál

Akt.:
Veszélyes manővereket csinált, pedig jogosítványa sem volt, eltiltották Kistokajnál
Veszélyes manővereket csinált, pedig jogosítványa sem volt, eltiltották Kistokajnál
Kistokaj, Miskolc, Sajókeresztúr – Eltiltotta a Miskolci Rendőrkapitányság a vezetéstől azt a sofőrt, aki úgy közlekedett autójával, hogy egymás után több súlyos szabálysértést is elkövetett.

Egy sajókeresztúri férfi február 13-án 13 óra 35 perckor, a 3-as főúton a kistokaji elágazásnál lévő lámpás kereszteződés előtt úgy közlekedett autójával, hogy átlépte a záróvonalat és a kanyarodó sávból gyalogátkelőhelyen előzte ki a kocsisort. A szabálysértésen tetten ért sofőrt előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahol beismerte a szabálysértés elkövetését.

A hatóság – a még aznap meghozott – első fokú határozatában, a jogosítvánnyal sem rendelkező 24 éves férfit tizenkét hónapra eltiltotta a járművezetéstől és pénzbírsággal sújtotta.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben továbbra is alkalmazza az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.

ÉM


Közúti ellenőrzést tartottak Arnótnál
Miskolc - Felvállaltan szigorított fellépésén, szankcióin a rendőrség az autósokkal szemben megyénkben. Változtatott módszerén és szigorított a megyei rend­őr-főkapitányság, ismerte el lapunknak Pitkó László alezredes, a közlekedésrendészeti osztály vezetője. Erre szükség volt, mert nem csökkent ...

Ottjártunkkor egy óra alatt hárman szabálytalankodtak
Szikszó - Több jogosítvány bánta az elmúlt napokban a Turulnál, megnéztük mi is, mi a helyzet. Egy óra leforgása alatt hárman lépték át a dupla záróvonalat. Tavaly ősz óta kettős záróvonal is tiltja az előzést a 3-as úton, a Turul utáni lejtőn. A szabály megszegéséért a közelmúltban elvették az e...

A tiltás ellenére záróvonalon előzött - Most Encsnél szállt el egy jogosítvány
Encs, Miskolc - Úgy tűnik még mindig nem veszik komolyan az autósok a rendőrséget. Újabb helyszínen alkalmazta a rendőrség a kiemelt szabálysértések eseteknél rendelkezésükre álló azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét. Ezúttal két hónapra eltiltották a vezetéstől azt a szlovák sofőrt, aki...

Most Szerencsen repült a jogosítvány - Átlépte a záróvonalat, rögzítette a kamera
Miskolc, Szerencs - Két hónapra eltiltotta a rendőrség a vezetéstől azt a férfit, aki átlépte a záróvonalat egy forgalmas, szerencsi közlekedési csomópontban. Szerencsen a Gyár útról kanyarodott a Nyár útra egy személygépkocsi január 28-án 15 óra 40 perckor. A manőver során a sofőr figyelmen kívü...

Kiemelt szabálysértések: minden napra jut egy elvett jogsi!
Miskolc, Sajószöged, Tiszaújváros - Hétfőn írtunk az M30-as baleset miatt egy kamionostól elvett jogosítványról, de keddre is jutott egy. Nem tartott megfelelő követési távolságot, és balesetet okozott egy autós Sajószögednél, ahol korábban történtek már sérüléssel járó közúti közlekedési baleset...

Az M30-ason történt baleset okozójának is azonnal elvették a jogosítványát
Miskolc – Ezúttal az M30-ason történt baleset okozójának vették el a vezető engedélyét azonnali hatállyal. A napokban számoltunk be róla, hogy a 3-as főközlekedési úton, a turulnál kettős záróvonalat átlépő kamionos vezetői engedélyét vették el három hónapra a rendőrök a még aznap meghozott határ...

Az útszakaszon jól látható az előzést tiltó kettős záróvonal
Borsod-Abaúj-Zemplén - A kamionos átlépte a dupla záróvonalat, úgy előzött – a vezetői engedélye bánta. Kettős záróvonalat lépett át és kezdett előzésbe egy kamionos a 3-as számú főközlekedési úton Szikszó közelében – vagy, ahogy a legtöbben ismerik az emelkedőt, a Turulnál –, ahol korábban több ...

A kamionos figyelmen kívül hagyta az előzni tilos közúti jelzőtáblát
Szikszó – Kettős záróvonalat lépett át és kezdett előzésbe egy kamionos a 3-as számú főközlekedési úton Szikszónál, ahol korábban több, súlyos és halálos sérüléssel járó közúti közlekedési baleset is történt. A hatóság első fokú határozatában eltiltotta a sofőrt a vezetéstől. Egy kamion sofőrje 2...



.
SZUPERINFO.HU