Frissítve:

Virtuózok!?

Virtuózok!?
A virtuóz szónak van egy kis mellékzöngéje, ami a művészi átélés helyett elsősorban a technikai tudás fitogtatását emeli ki.

Aki viszont az ifjú komolyzenei tehetségeket felfedező műsort látta az MTV műsorában, ill. eljött a Szentesi Művelődési Központ és a Filharmónia által rendezett koncertre 2015. augusztus 17-én a Megyeháza Dísztermébe, annak egész mást jelent ez a szó. Olyan csodálatos zenei előadásokat hallhattunk itt, amelyek esetében a művészek életkorát akár el is felejthetnénk. Az csak külön megdöbbentő, hogy 13, 15, 20 éves fiatalok csalják elő ezt a gyönyörű zenét hangszereikből. Eljátszhatnánk azzal, hogy ha nem látnánk, ki játszik, feltűnne-e, hogy „gyermek” vagy felnőtt. De kár lenne behunyni a szemünket, hiszen ezek a kedves, tiszta átszellemült és néha huncut arcok külön élményt jelentenek.

A szentesi közönség (az eredeti programtól kissé eltérve) Gyöngyösi Ivett, Lugosi Dániel Ali, Szűcs Apor és Kiss Zoltán játékát hallhatta és láthatta élőben. Reméljük, sokszor visszatérnek még koncertezni hozzánk akkor is, ha már a vetélkedőtől függetlenül is ünnepelt érett művészek lesznek.

virtuozok

hiba beküldése



További hírek a Szentes kategóriából
Sajtóközlemény
2015 | 08 | 31. Sajtóközlemény BEFEJEZŐDTEK A NAPELEMES ENERGIATERMELÉS KIVITELEZÉSI MUNKÁLATAI A [...] tovább »
Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó
2015. augusztus 23-án a Megyeháza szabadtéri színpadán négy fúvószenekar muzsikált felváltva. tovább »
Augusztus 20. Szentesen
Idén délután 6-kor kezdődtek az ünnepi műsorok a Művelődési és Ifjúsági Ház melletti „gödörben”. tovább »
Nagy János orgonahangversenye
István király ünnepének előestéjén gyönyörű hangversenyt hallhattunk a Szent Anna templomban. tovább »
Legyetek jók Szentesen is!
Ki ne ismerné ezt a méltán híres filmet, melynek zenéjét magyarul is feldolgozták? tovább »
Ray Cooney – John Chapman: Estére szabad a kecó, avagy londoni szextett
A cím magáért beszél. természetesen egy igen pajzán komédiáról van szó, amely él azzal a vígjátéki elemmel [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kosárlabda NB I – Vendéggyőzelem az esti mérkőzésen
Budapest - A Cegléd magabiztosan győzött a fővárosban az MTK-Budapest ellen a női kosárlabda NB I szombati [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Hosszú Katinka hatszoros Európa-bajnok Koppenhágában
Budapest, Koppenhága - A negyedik versenynapon ötödik és hatodik aranyérmét is megszerezte Hosszú Katinka az [...] tovább »
Nem igazán örülhet a DVSE az iksznek
Debrecen - Maradt a Vasas kétpontos előnye, miután 10–10-et játszott Debrecenben. tovább »
Férfi vízilabda ob I – A Debrecen nem bírt a Vasassal, OSC-siker Szentesen
Budapest - Döntetlenre végzett egymással a Debrecen és vendége, a Vasas szombaton, a férfi vízilabda E.ON ob I-ben. tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Eredmények
Budapest, Koppenhága - Hosszú Katinka 200 méter vegyesen és 50 méter háton nyert a koppenhágai rövidpályás [...] tovább »
Férfi vízilabda ob I – Könnyed FTC-győzelem
Budapest - Könnyedén, 13 góllal verte a Ferencváros vendégként is az újonc szombathelyi AVUS-t szombaton, a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása