Vonattal ütközött egy személyautó Debrecen külterületén

  24 Már 2018

Budapest – Összeütközött egy vonat és egy személyautó szombaton Debrecen külterületén – közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel. Az M1 aktuális csatorna úgy tudja egy súlyos és kettő könnyebb sérültje van a balesetnek.
A közlemény szerint a baleset helyszínét, a Szordasi átjárót a mentés idejére lezárták, a vasúti közlekedés szünetel.
Az első információk szerint az autó vezetője és a vonat három utasa megsérült – tették hozzá.
A Mávinform azt közölte, a Tisztalökről Debrecenbe tartó vonat ütközött össze az autóval a vasúti átjáróban. A fénysorompó jól működött, piros jelzést adott a közúton közlekedők felé – tették hozzá.
A motorvonat az ütközés miatt kisiklott; az utasok közül ketten könnyebb sérülést szenvedtek, egyikük pedig a lábán szerzett sérülést.
A műszaki mentés ideje alatt Debrecen és Hajdúböszörmény között az utasokat vonatpótló buszok szállítják el – írták.
Az M1 aktuális csatorna szombat reggeli híradójában elhangzott, az autó sofőrje, egy nő súlyos sérüléseket szerzett az ütközésben. A vonat körülbelül öt métert tolta maga előtt a járművet.
A korábbi információkkal ellentétben a vonaton két utas sérült meg könnyebben – tették hozzá.
– MTI –