Frissítve:

XIII. Bodrogi Bau Építkezők Napja Hódmezővásárhelyen

XIII. Bodrogi Bau Építkezők Napja Hódmezővásárhelyen
2013. április 6-án 13. alkalommal rendezték meg a Bodrogi Bau Építkezők Napját Hódmezővásárhelyen. A rendezvény reggel 9 órakor a Nagy Építő futással kezdődött. Több mint ezren vágtak neki az 1,8 km-es és a jóval hosszabb 5 km-es távoknak. Aki sikeresen teljesítette a feladatot a célba érkezés után tejet, kakaót vagy vizet választhatott.

hiba beküldése

A kimerítő futás után az áruház területére várták a vendégeket az Építkezők Napjának ünnepélyes megnyitójára. Bodrogi Ferenc, a Bodrogi Bau Kft. ügyvezető igazgatója beszédében elmondta:

Bár 13. alkalommal rendezték meg az Építkezők napját, egy cseppet sem babonás és bízik a folytatásban. Felhívta a figyelmet, hogy a nap folyamán több szakértőjük is a a vendégek rendelkezésére áll, hozzájuk lehet fordulni a kérdéseikkel. Elmondta: idén a fürdőszoba felszerelésekre, szanitterekre, csaptelepekre egy kicsivel nagyobb hangsúlyt fektettek, így nagyobb a választék. Felhívta a figyelmet az épület mellett kialakított kertészeti részlegre is. Hangsúlyozta, hogy az építőanyagok tejes palettája továbbra is beszerezhető áruházukban. Az ügyvezető igazgató beszélt az energia megtakarítás fontosságáról is, legjobb befektetésnek a hőszigetelést tartja. A hamarosan elkészülő csongrádi irodaépületről is beszámolt, amire 16 cm vastag grafitos hőszigetelést raktak. Örömmel beszélt az idén először megrendezésre került Nagy Építő Futásról is, amely igen széleskörű támogatást kapott a várostól.

Bodrogi Ferenc beszéde után Almási István polgármester is megtartotta köszöntőjét.

A polgármester elmondta: örvendetes dolognak tartja, hogy a Bodrogi Bau több mint két évtizedes családi vállalkozása a válság idején is megállta a helyét. Hangsúlyozta: a cég sikere példaértékű lehet sok vállalkozás számára.

A megnyitó keretében díjakat adtak át azoknak az oktatási intézményeknek, amelyek a legtöbb diákjukat nevezték az Építő futásra.

Majd a Hód Fitness SE bemutatója következett.

A Fitness bemutató után a  Jiu Jitsu Club Hódmezővásárhely bemutatóját láthatta  a közönség. Füvesi Sándor, a klub elnöke kezdetben kommentálta a látottakat, majd ő maga is beállt és eséstechnikát, fojtásokat, feszítéseket és ütéseket mutattak be.

Nem sokkal az ebéd után a népszerű humorista, a Dumaszínház tagja Kovács András Péter előadása következett.

A harcművészetek után a hódmezővásárhelyi NRG Tánciskolájának bemutatóját láthatta a közönség. A csoport működése során dolgozott együtt ismert művészekkel, például Sasvári Sándorral, Détár Enikővel és Csengeri Attilával is.

Ezután a Dolce Dance táncbemutató, majd Tápai Tamás street-fighter bajnok, motoros bemutatója zárta az Építkezők Napját. A szakmai bemutatók és egész napos programok mellett lehetőség volt véradásra és sétakocsikázásra is.

Tóth Tünde

 



További hírek a Hódmezővásárhely kategóriából
KÖZMEGHALLGATÁS
Tisztelt Hódmezővásárhelyi Polgárok! tovább »
NEM SOK HIÁNYZOTT A DÖNTŐBE JUTÁSHOZ
Kedden este 18.00 órai kezdéssel a Bonyhád otthonában léptek volna pályára Vásárhelyi Kosársuli játékosai. tovább »
Honvédtiszt jelöltek Hódmezővásárhelyen
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és a Honvédelmi Minisztérium Miniszteri Kabinet főnöke látogatást tett [...] tovább »
Jó játékkal, szép győzelmekkel búcsúzott az évtől a HLKC
Az őszi szezon zárófordulójában a péntekre előrehozott mérkőzésen Szeghalomra látogatott az NBII Dél-Kelet [...] tovább »
Családi események Hódmezővásárhelyen
A Családi események keretében minden hét elején az elmúlt héten született gyermekekről, a [...] tovább »
KÖNNYEDÉN GYŐZTEK CSORVÁSIÉK
A vártnál jóval könnyebb győzelmet aratott az Eger ellen a Vásárhelyi Kosársuli. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Komoly lépést tett a Balmaz a cél felé
Balmazújváros - A balmazújvárosiak a második félidei produkciójuknak hála tudták két vállra fektetni a Haladást. tovább »
Sopronban is győzött a DEAC
Debrecen - Nem kis meglepetésre Sopronban is nyerni tudott az újonc DEAC az NBI/A 9. fordulójában. Berényi Sándor [...] tovább »
A Kazincbarcika kielemezte a hibáit és más felfogással indul Csákvárra
Kazincbarcika - A labdarúgó NB II 18. fordulójában vasárnap a Kazincbarcikai SC játszik a Aqvitál FC Csákvár ellen. tovább »
DVTK Jegesmedvék: Újabb bravúros győzelem a Kontinentális Kupában
Ritten - A Kontinentális Kupa E csoportkörének harmadik mérkőzésén a DVTK Jegesmedvék a francia élvonalbeli [...] tovább »
„Gratulálok mindenkinek, aki hozzátett ehhez az őszi elsőséghez!”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 15. fordulóját szombaton rendezték meg. tovább »
Csúfos cívisvárosi vereség
Debrecen - Saját otthonában kapott ki a DVSE az eddig nyeretlen Kaposvár csapatától. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása