A balatoni kerékpározás fejlesztéséért

A balatoni kerékpározás fejlesztéséért

Átfogó fejlesztési program indult „Balaton Bike 365” néven azzal a céllal, hogy az üdülőkörzet a hátterével együtt egész évre szólóan vonzó legyen a kerékpáros turisták számára.
Hónap könyve - helikoni tisztelgés

Hónap könyve - helikoni tisztelgés

A keszthelyi Helikon Kastélymúzeum történelmi könyvtárának május havi kiállítási darabja a Festetics György gróf által elindított Helikoni Ünnepségekhez kapcsolódik, az 1818-ban kiadott Helikon I című kötet bemutatásával.
Keszthelyi olimpiai reménység

Keszthelyi olimpiai reménység

A Keszthelyi Kiscápák SE színeiben két arany- és két bronzérmet nyert Hetyei Nóra a Magyar Serdülő Úszóválogatott tagjaként Lengyelországban a 4 nemzet olimpiai reménységeinek versenyén.
Az épület stílusának és hangulatának meghatározó eleme a tető.

Az épület stílusának és hangulatának meghatározó eleme a tető.

Szinte végtelen lehetőségünk van, ami a formákat, a héjalási anyagokat és színeket illeti. Ugyanakkor az esztétika mellett fontos szempont, hogy ellenálló is legyen a szerkezet.
Pilótaképzés indul a Hévíz-Balaton Airporton

Pilótaképzés indul a Hévíz-Balaton Airporton

A városnapi ünnepségen idézte fel Papp Gábor polgármester azt a közelmúltbeli kormányzati bejelentést, miszerint pilótaképző központ létesülhet az önkormányzati működtetésű Hévíz-Balaton Airporton.
Tomán Szabina és a mögötte álló sikeres vállalkozás

Tomán Szabina és a mögötte álló sikeres vállalkozás

Hogyan indult a Toman Diet?

Közösen a közbiztonságért

A bűnmegelőzési intézkedések terén Hévíz minőségi előrelépést tett a közelmúltban történt közterületi kamerarendszerének fejlesztésével, a város élen jár a rendőrség munkájának erkölcsi és anyagi támogatásában is.

Babainfó

A keszthelyi kórházban 2019. május 8 - 14. között születtek:
Két kötettel egészült ki Hévíz fürdőtörténelmének olvasata

Két kötettel egészült ki Hévíz fürdőtörténelmének olvasata

A városnapi programok között került bemutatásra a helytörténet kutató dr. Szántó Endre munkájaként az „Egy fürdőváros születése - Hévíz története” című könyvsorozat harmadik és negyedik kötete.

Minőség Díj hévízi szállodáknak

Idén országosan 28 szálloda, köztük 4 hévízi nyerte el a Magyar Turizmus Minőség Díjat.

Könyvkincsek köntösei

Új fényben gróf Festetics I. György könyvtárának kincsei.

Babainfó

A keszthelyi kórházban 2019. április 30 – május 4. között születtek:
Orosz zeneiskolai hangverseny

Orosz zeneiskolai hangverseny

Május 2-án 18 órakor nyugat-dunántúli vendégszereplés során a keszthelyi Festetics György Zeneiskolában az oroszországi Jaroszlavl városi L. V. Szobinov társintézmény népi hangszeres együttese ad koncertet.

Égi színek indulnak Badacsonyból

A badacsonytomaji Vollein Ferenc ifjú alkotó festménykiállítása nyílik a gyenesdiási községházán május 3-án, 18 órakor.
Fesztivál, vigalom, tavaszünnep

Fesztivál, vigalom, tavaszünnep

A tavasz utat nyit a szabadtéri programoknak, ebben a sorban népesült be a hétvégi napokban Cserszegtomajon a sportpálya melletti tér, Gyenesdiáson az erdei Nagymező, Balatongyörökön a strand.
Ízek, borok, élmények várnak Keszthelyen

Ízek, borok, élmények várnak Keszthelyen

Nevében, s miliőjében sugározza a vendégszeretetet a keszthelyi Alpha Parkban nemrég megnyílt társasági helyszín: a Boratórium.

Babainfó

A keszthelyi kórházban 2019. április 23 - 29. között születtek:
Keszthelyi kincslelet

Keszthelyi kincslelet

Különleges eseménynek ígérkezik a keszthelyi város napi ünnepség keretében az a kiállítás, melyet egy közelmúltban talált kincsleletből rendeznek.
Zenés gyenesi piacnyitó

Zenés gyenesi piacnyitó

Műsoros délutánnal nyitotta meg kapuit a szezonális gyenesdiási termelői piac.
Játék-vár a könyvtárban

Játék-vár a könyvtárban

Új terepet vehettek birtokba a minap a keszthelyi gyermekkönyvtár látogatói.
Japán gyermekkórus Keszthelyen

Japán gyermekkórus Keszthelyen

A keszthelyi japán-magyar alapítású Életfa Általános és Művészetoktatási Iskola vendége volt a napokban a szigetországi Little Singers gyermekkórus.
Hónap könyve – A gyász dokumentumai - gróf Festetics György hamvaira

Hónap könyve – A gyász dokumentumai - gróf Festetics György hamvaira

A keszthelyi Helikon Kastélymúzeum történelmi könyvtárának Szent György havi dokumentumai mind-mind Festetics I. György halálával kapcsolatosak, ezek a Hónap könyve kiállítássorozat áprilisi darabjai.
Sosincs túl korán: szigeteljen most, válasszon készletről!

Sosincs túl korán: szigeteljen most, válasszon készletről!

Manapság a lakóházak legtöbbje előbb vagy utóbb biztosan kap hőszigetelést a falaira, a lábazatára, födémjeire és a tetőszerkezetére.

Babainfó

A keszthelyi kórházban 2019. április 16 - 19. között születtek:

Logisztika

Hévíz idén első alkalommal csatlakozott a nemzetközi logisztika napja programsorozathoz, a témakörben tartott fórumra a városházán került sor.

Egy korszak óriáskereke gördül át a városon

A városnapi ünnepséggel veszi kezdetét az idén immáron kilencedik alkalommal sorra kerülő Boldog Békeidők Hévíze fesztivál. Az utcákat, tereket, vendéglátóhelyeket átjárja a történelmi hangulat, megelevenedik a becsben őrzött múlt.
Old Smokey Burger Keszthelyen és Hévízen

Old Smokey Burger Keszthelyen és Hévízen

Két városban is rálelhetünk az igazi Street Food élményt nyújtó Old Smokey Burger ételbárra, de konyhájának kínálatát akár otthon is élvezhetjük, rendelésre helybe viszik az ételt.

Babainfó

A keszthelyi kórházban 2019. április 9 - 13. között születtek:

Védőoltást támogat az önkormányzat

Hévíz önkormányzata védőoltás támogatásban részesíti a városban élő, 0-12 hónapos korú gyermekek szüleit.

Babainfó

A keszthelyi kórházban 2019. április 2 - 6. között születtek:
Hirdetésszervező-médiatanácsadó állás

Hirdetésszervező-médiatanácsadó állás

Autentikus magyar konyha Keszthelyen

Autentikus magyar konyha Keszthelyen

Az igazi autentikus, tradicionális magyar ételek kínálatával nyitott meg Keszthely belvárosában a Fő tér 41. szám alatt található Ludas Matyi Étterem.
Minőségfejlesztés, forgalomnövekedés a magánszálláshelyeken

Minőségfejlesztés, forgalomnövekedés a magánszálláshelyeken

Hévízen reneszánszát éli a vendégek magánszálláshelyek iránti érdeklődése. A turizmus kül- és belföldi körében egyre élénkülő kereslet mutatkozik az önálló apartman vagy vendégház bérlésre.
Asbóthos diáksikerek

Asbóthos diáksikerek

A keszthelyi Asbóth Sándor szakképző iskola diákjai kimagasló eredményeket értek el az országos szakmai versenyek döntőjében, a Szakma Sztár Fesztiválon.
Keszthelyi szalonban a legkedveltebb márkák

Keszthelyi szalonban a legkedveltebb márkák

Korai tavaszodásnak örülhetnek idén a motorozást kedvelők, de nem csak az időjárás segíti őket abban, hogy nyeregbe pattanhassanak.

Babainfó

A keszthelyi kórházban 2019. március 25 - április 1. között születtek:
Olvasónktól: Hab a Bethlen klub tortáján

Olvasónktól: Hab a Bethlen klub tortáján

Egy kellemes, estébe hajló műsoros köszöntésre hívták megbecsülésük jeleként a keszthelyi Bethlen Gábor Nyugdíjas Klub férfi tagjai a lányokat, asszonyokat.

Babainfó

A keszthelyi kórházban 2019. március 18 - 23. között születtek:
Autóházi családi nap

Autóházi családi nap

A már hagyományos családi nap rendezésével kínált egy kellemes szombati programot Keszthelyen a Gadácsi Autóház.
Hévíz Szedem csapata

Hévíz Szedem csapata

Sok kéz gyorsan végez! jelmondattal lendült akcióba a hévízi Szedem csapat, kapcsolódva az országos TeSzedd! környezettisztasági mozgalomhoz.
2 cm-es burkolat – a jövő már ma

2 cm-es burkolat – a jövő már ma

A 2 cm-es burkolatok előnyeit hosszan lehet sorolni. Ezek a modern kor kihívásainak eleget tevő, legmodernebb technológiával készülő lapok a kültéri burkolás új favoritjai.
Tizenegy érem Szingapúrból

Tizenegy érem Szingapúrból

A Nemzeti Tehetség Program támogatásával a Keszthelyi Kiscápák SE színeiben 6 magyar korosztályi országos úszóbajnokságon érmet szerzett sportoló versenyezhetett Szingapúrban.

Huszonhét éves a Hévíz folyóirat

Idei első számával 27. évfolyamába lépett a Hévíz művészeti folyóirat.

Te meg a világ

Április 5-7. között rendezi meg a hévízi Festetics György Művelődési Központ a már hagyományos „Te meg a világ” című Szabó Lőrinc nemzeti vers- és prózamondó versenyt.
Mind többet lásson a turista

Mind többet lásson a turista

A Nyugat-Balaton turisztikai kínálatának egy csokrát nyújtja a látogatóknak az üdülőrégió 3 kiemelt nevezetessége.
Előző
123456  

Keszthely.
SZUPERINFO.HU